kapubanner for mobile

Jövőre bővítik a Hankook-gyárat

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A koreai Hankook gumiabroncsgyár 535 millió euró beruházással felépült dunaújvárosi üzemében már a gépek, berendezések tesztpróbáját végzik; a termelés várhatóan június elején kezdődik meg - közölte a cég HR-igazgatója.

Bányai Tibor tájékoztatása szerint a 110 ezer négyzetméter alapterületen felépült üzemben - amely a koreai cég első európai gyára - most nyolcszázan, július elején pedig mintegy ezeregyszázan dolgoznak majd.

Az idén kétmillió, jövőre ötmillió, 2010-ben pedig a teljes kapacitás elérésekor várhatóan évi tízmillió személy- és teherautóra való gumiabroncsot készítenek.

A termelés tervezett felfuttatásához bővíteni kell az üzemet: újabb 50 ezer négyzetméterrel növelik a gyártócsarnokok területét. A beruházás jövőre kezdődik és várhatóan 2009 elejére fejeződik be - mondta a HR-igazgató.

A Hankook a világ vezető autógyártói számára gyárt abroncsokat. A japán és a koreai autógyárak mellett szállít egyebek között a Fordnak, a Renaultnak, a Volkswagennek és az Audinak is.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek