Megszűnik a BBC-nél a sztárgázsi
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKivizsgálják a vezető szerkesztők és riporterek fizetését a BBC-nél, mert túl sok bírálat érte a társaságot, hogy túlfizeti őket. A jelentések szerint azonban a fizetésekkel kapcsolatos vizsgálatok, melyek a magas javadalmazások csökkentését is hozhatják, csak a jövő év elején kezdődnek, jelentette be a társaság.
A bírálatok elsősorban arra vonatkoznak, hogy a BBC annyit fizet sztárjainak, mint például az ITV magántévé, amelyik elsősorban hirdetésekből finanszírozza magát és nem az adó- és díjfizetők pénzéből. Van olyan műsorvezető a BBC-nél, akinek három évre szóló szerződése alapján 18 millió angol fontot folyósít a rádió- és tévétársaság. Mindeközben anyagi helyzete miatt négyezer fős leépítést kellett bejelentenie a vállalatnak.
A hó elején vált ismertté, hogy több száz fővel csökkenhet a közszolgálati tévé- és rádiótársaság hírszolgáltatási részlegének létszáma a körvonalazódó új takarékossági intézkedések miatt.
A BBC-nek egyedül a hírrészlege, a BBC News jelenleg kétezer újságírót alkalmaz; éves költségvetése 90 millió font (33 milliárd forint), amiben a BBC rádiók hírműsoraitól a negyven külföldi tudósítói poszt finanszírozásáig minden benne van. A kormány azonban azt írta elő a BBC működését szabályozó királyi charta esedékes felülvizsgálatában, hogy a hírműsorok költségvetését a következő öt évben évente öt százalékkal csökkenteni kell.
A BBC vezérigazgatója, Mark Thompson már 2005-ben meghirdette a cég egészét érintő takarékossági programját, amelynek keretében az akkori, 27 ezer fős alkalmazotti állományt eddig 14 százalékkal csökkentették. A részprivatizációs elemekkel kiegészített takarékossági terv kitűzött célja évi 355 millió font (130 milliárd forint) megtakarítás.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?