kapubanner for mobile

636 ezren keresték fel a múlt évben a magán munkaközvetítőket

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A magán munkaközvetítőket 636 ezren keresték fel a múlt évben, közülük 24.500-an jutottak magyarországi, és 2.500-an külföldi munkához - tette közzé a 2006-ról készített elemzését honlapján az Állami Foglalkoztatási Szolgálat.

A magán munkaközvetítők külföldiek közvetítését is vállalják, 2.200 külföldit közvetítettek ki többnyire magyarországi munkahelyekre.
A statisztika szerint 100 állást kereső személyre 4,6 sikeres közvetítés jutott. Leginkább a segédmunkásokat sikerült elhelyezni, ebben a kategóriában 100 álláskeresőre 20 elhelyezett jutott.
Az egy közvetítőre jutó legtöbb sikeres közvetítést Borsod-Abaúj-Zemplén megyében regisztrálták, a legkevesebbet Nógrád megyében és Hajdú-Bihar megyében.
A legtöbb álláskereső, 7.681 Győr-Moson-Sopron megyében kereste fel a munkaközvetítőket, a legkevesebb, 23 Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. Budapesten 1.005 személy jelentkezett a munkaközvetítőknél.
A legtöbb munkavállalót, a kiközvetítettek több mint 30 százalékát a feldolgozóiparba sikerült kiközvetíteni, 10 százalék feletti a kereskedelembe kiközvetítettek aránya.
Az elemzés foglalkozik az Állami Foglalkoztatási Szolgálat közvetítéseivel is, ugyanakkor felhívja a figyelmet, hogy a két közvetítői tevékenység feltételei igen különbözőek. A magán munkaközvetítők profitorientáltak, az állami szolgálatot pedig a Munkaerőpiaci Alapból tartják fenn, feladatköre ugyanakkor nem csak a közvetítés.
Az állami szolgálatnál a múlt évben a korábban regisztráltakkal együtt 885 ezer regisztrált álláskeresőnek kellett munkahelyeket felajánlani a kirendeltségek munkatársai, vagy a számítógépes információs rendszer segítségével. A múlt évben 609 ezren regisztráltatták magukat.
Az adatok szerint 100 álláskeresőre 39,3 sikeres állásközvetítés jutott. Leginkább a férfi szakmunkásokat és a női betanított munkásokat sikerült elhelyezni, legkevésbé a férfi szellemi foglalkozásúakat és a női segédmunkásokat.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek