kapubanner for mobile

Az MDF arra kéri a rektorokat, hogy tiltakozzanak

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az MDF nem ért egyet azzal, hogy a kormány összevonná a szakképzési hozzájárulást és innovációs járulékot, mert szerintük ezzel a felsőoktatási intézményeknek jelentős bevételtől esnének el. Az MDF arra kéri a rektorokat, hogy tiltakozzanak kis adók összevonása ellen - közölte Almássy Kornél, a Magyar Demokrata Fórum alelnöke.

Almássy azért kérte, hogy a rektorok minden lehetséges fórumon tiltakozzanak a kis adók - szakképzési hozzájárulás és innovációs járulék - összevonása ellen, mert ezzel jelentős bevételtől eshetnek el a szakképzéssel és innovációval foglalkozó intézmények.

Az MDF attól tart, hogy a kis adók összevonásával a magánszféra nem fektet majd a kutatás-fejlesztésbe, ezzel megszűnhet a piac és az intézmények közötti közvetlen kapcsolat. Ráadásul ezzel a pénz egy közös alapba áramlik majd, melynek elosztása pártpolitikai alapon dőlhet majd el - mondta Almássy.
Az MSZP és az SZDSZ június végén írta alá a koalíciós megállapodás kiegészítését, amely tartalmazza a szakképzési járulék és innovációs hozzájárulás összevonását. Az MDF július elején jelentette be: azt javasolja, hogy a kormány ne vonja össze a két említett adót, vagy az új, összevont adó esetében is maradjanak meg a jelenlegi lehetőségek.

A szakképzési hozzájárulás esetében a vállalkozások levonhatják az adóból saját dolgozóik szakképzését, illetve fejlesztési vagy együttműködési megállapodás keretében támogathatják a szakképzést folytató középiskolákat és felsőoktatási intézményeket, az innovációs adó pedig serkenti a vállalatok kutatás-fejlesztési tevékenységét.

edupress.hu
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek