kapubanner for mobile

Sztrájkkal fenyegetnek a BBC leépítése ellen

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Sztrájkot helyeztek kilátásba a szakszervezetek, ha a BBC végrehajtja a 2800 fős létszámleépítését. A takarékossági program jegyében a 23 ezer alkalmazott mintegy 12 százalékától, újságírókra lebontva minden ötödiktől válnának meg - adja hírül a Napi Gazdaság.

Mark Thompson vezérigazgató 2005-ben már végrehajtott egy 3780 fős létszámcsökkentést, a mostani tulajdonképpen azt egészítené ki. Egyes források szerint leginkább a tévé legnépszerűbb dokumentumműsorainak alkotói létszámán faragnának, de erőteljesen leépítenék az eseménytudósításokat is. A legnépszerűbb hírműsor szintén veszélyben van, ami a személyi problémákon túl szakmai és politikai szempontból is igencsak aggályos. Sőt mi több, még az is elképzelhető, hogy egész csatornák (pl. a BBC3-at vagy a BBC4-et) esnek áldozatul a megtakarítási programnak.

Jelenleg egyedül a hírszektorban háromezren dolgoznak. A vezérigazgató azzal indokolja elképzelését, hogy a következő öt év alatt két milliárd fontot kell megtakarítania, amely közel sem egyszerű feladat, tekintve, hogy a BBC éves költségvetése éppen a három milliárd fontot haladja meg. Arról nem is beszélve, hogy az elkövetkezendő időkben finanszírozniuk kell valamiből új, grandiózus terveiket, elsősorban a BBC terjeszkedését a multimédia irányába, de sok pénzt emészt majd fel a kötelező digitális átállás is - részletezi a Napi Gazdaság.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek