kapubanner for mobile

Rejtélyes halálesetek a koreai Hankook-gyárakban

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Dél-Koreában működő Hankook-gyárakban tizennégy dolgozó halt meg eddig nem tisztázott okokból az elmúlt másfél évben. Azt, hogy a halálesetek összefüggenek-e a gumiabroncsgyárakban alkalmazott technológiával, a hatóságok még vizsgálják. A Hankook dunaújvárosi üzemében nem használják a gyanúsnak tartott oldószert.

A Népszabadság értesülései szerint a dél-koreai MBC Televízió forgatócsoportja Magyarországon járt a napokban, hogy a Hankook dunaújvárosi beruházásáról forgasson riportot a koreai gyárakban a közelmúltban bekövetkezett rejtélyes halálesetek kapcsán.

Ezt az ázsiai tévésektől kapott információt Kim Se Heon, a Hankook cégcsoport marketing- és kommunikációs vezetője is megerősítette, hozzátéve, az áldozatok közül hárman a cég kutatásfejlesztési központjában, a többiek pedig a Hankook két koreai gyárában dolgoztak.

Kim Se Heon tájékoztatása szerint a váratlanul elhunyt alkalmazottak közül ketten öngyilkosságot követtek el, heten szívbetegségben, illetve szívinfarktusban, öten pedig különböző rákos megbetegedésekben haltak meg. A kormányzati vizsgálaton túl a Hankook koreai menedzsmentje és a cégnél működő szakszervezetek közösen bíztak meg egy orvosokból, egészségügyi és munkavédelmi szakemberekből álló csoportot a történtek kivizsgálásával.

A dél-koreai sajtóhírek szerint az ügyet egy koreai civil szervezet, valamint az elhunyt munkások családtagjai robbantották ki. A hozzátartozók szerint a halálesetekhez köze lehet az autógumi-gyártás során használt HV-250 elnevezésű oldószernek. Arról is beszámolnak a koreai sajtóorgánumok, hogy az egészséget súlyosan károsító anyag alkalmazása során védőmaszk és védőruházat használata lenne kötelező, ám a Hankook gyáraiban ezek hiányoztak.

A cég hivatalos álláspontja szerint a gyártás során használt technológia és a hirtelen halálesetek között nincs összefüggés. A koreai kormány által elrendelt vizsgálat várhatóan december végén zárul le.

- A Hankook dunaújvárosi gyárában a próbaüzem kezdetétől mostanáig egyetlen gyanúra okot adó haláleset sem fordult elő, a magyar munkavállalók teljes biztonságban vannak - nyilatkozta a Népszabadságnak Bányai Tibor, a Hankook Tire Magyarország Kft. humánerőforrás- igazgatója.

Bőhm József, a cég környezet, egészség- és munkavédelmi vezetője kifejtette, hogy a Dunaújvárosban alkalmazott technológia eltér dél-koreaitól, így a HV-250-es oldószer helyett például a Mol által gyártott speciális benzint használják. A gyártás során betartandó magyar és uniós szabványok és határértékek jóval szigorúbbak a dél-koreainál.

Székely Tamás, a dunaújvárosi gyárban működő szakszervezet megbízott vezetője tudatta, hogy tárgyalásokat folytat majd a dél-koreai Hankook-szakszervezet irányítójával
a dél-koreai események kapcsán.

Népszabadság
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek