Legalább 2500 pedagógus sztrájkolt szerdán
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének szerda kora délutáni előzetes adatai szerint legalább 150 intézményből mintegy 2.500 pedagógus csatlakozott országszerte a Liga Szakszervezetek által meghirdetett munkabeszüntetéshez - közölte Kerpen Gábor elnök az MTI kérdésére.
Óvodákban, általános és középiskolában egyaránt sztrájkoltak pedagógusok - mondta el az érdekvédő, akinek ígérete szerint péntekre várhatóak végleges adatok a munkabeszüntetésben résztvevőkről.
Az eddigi adatok szerint a kétórás sztrájk volt jellemző a közoktatási intézményekben. A munkabeszüntetéshez csatlakozók mintegy 20 százaléka ugyanakkor hat órán keresztül nem vette fel a munkát. Kerpen Gábor azt mondta, hogy sikeresnek tekintik az akciót, s annak az eredményessége a kormány magatartásától függ.
Az MTI körkérdése szerint megyénként nagy eltéréseket mutatott a munkabeszüntetésben részt vevő pedagógusok és más, az oktatási intézményekben dolgozók aránya. A főváros majd minden kerületében tartottak sztrájkot a délelőtti órákban.
Debrecen 18 oktatási intézményében több száz tanár nem vette fel a munkát szerdán - erősítette meg az MTI információit Halász D. János oktatásért felelős alpolgármester. Tájékoztatása szerint a figyelmeztető sztrájk egy-két tanórán át tartott az intézményekben. Négy általános iskolában 100 százalékos volt a munkabeszüntetés, egyben 45 százalékos volt a tiltakozásban való részvétel, a többiben 60-93 százalék közötti.
Szegeden egy iskolában sztrájkoltak a tanárok. A Karolina Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Alapfokú Művészetoktatási Intézmény és Diákotthon 24 tanára nem dolgozott hét órától kilenc óráig - közölte Borbás Gáborné igazgatóhelyettes.
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében öt középiskola jelezte csatlakozását a Független Szakszervezetek Demokratikus Ligája által meghirdetett sztrájkfelhíváshoz; egy kazincbarcikai, illetve négy miskolci iskolában sztrájkoltak a pedagógusok.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?