kapubanner for mobile

Dolgozók döntöttek a karácsonyi adományról a Kürt Zrt.-nél

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Kürt Információbiztonsági és Adatmentő Zrt. életében már hagyományszámba megy, hogy a karácsonyi ajándékozásra szánt keretét jótékony célra fordítja. Idén ismét dolgozók, ügyfelek és partnerek segítették a cég döntését abban, hogy a sok rászoruló közül ki kapja meg a támogatást.

A Kürt Zrt.-nek köszönhetően a Magyar Gyermekmentő Alapítvány - jórészt csak külföldön beszerezhető - speciális mentési eszközökkel gyarapodott. Az adományt Kmetty József, a cég vezérigazgatója adta át ma délelőtt dr. Gesztes Évának, az alapítvány vezetőjének. Támogatottjai sorsát figyelemmel kíséri a Kürt: a tavaly karácsonyi adományt kapott girincsi gyerekek idén mézeskalács-díszeket készítettek, amit a cég megvásárolt tőlük, hogy azzal köszönje meg a 2007-es "döntéshozók" szavazatait.

A Kürt Zrt. hagyományos karácsonyi adományát idén a Magyar Gyermekmentő Alapítvány kapta. Kívánság-listájukon sokszor csak külföldön megvásárolható, speciális mentési eszközök szerepeltek.

A cég idei támogatásával hozzájárult ahhoz, hogy az alapítvány vadonatúj mentőautója a sérült gyermekek mentéséhez szükséges eszközökkel indulhasson első útjára. Dr. Gesztes Éva, az alapítvány elnöke külön köszönetét fejezte ki amiatt, hogy speciális igényeikre szabva kapták meg az életmentő eszközöket.

Idén is a Kürt dolgozói, ügyfelei és partnerei döntötték el, hogy a sok-sok rászoruló intézmény és alapítvány közül ki kapja a támogatást. A szavazásra buzdító levelet több mint 400 címzett kapta meg, és a megszólítottak közel háromnegyede élt a döntési jogával. A voksolók közül sokan üdvözölték a kezdeményezést, akadt köztük cég és magánszemély egyaránt, aki erejéhez mérten kisebb összeggel hozzájárult valamely, a szavazásban szereplő intézmény támogatásához.

A döntés ezen formáját tavaly kezdte el a Kürt. Akkor a legtöbb szavazat a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei település, Girincs 138 fogyatékos gyermeket gondozó intézményére esett. Kapcsolatuk azóta is folyamatos: a gyerekek idén 400 darab mézeskalácsból karácsonyfadíszt készítettek, amit a cég megvásárolt tőlük, hogy azzal köszönje meg a 2007-es Kürt-karácsony "döntéshozóinak" szavazatait.

Frankó Csuba Dea, a cég marketing igazgatója az átadón egy olyan jövőbeni összefogás képét festette le, amelyben az it-szakma együttes ereje segítené a támogatásra szoruló intézményeket.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek