85 mesterszak indul szeptembertől
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz évről-évre egyre vaskosabb Felsőoktatási felvételi tájékoztató immár csaknem 1000 oldalon sorolja fel a választható alapszakok, egyre bővülő mesterszakok, és felsőfokú szakképzésben oktatott szakok listáját.
A tájékoztató természetesen nem kizárólag a szakkínálatot ismerteti, rengeteg információval, kiegészítő táblázattal szolgál az új pontrendszer megismeréséhez és megértéséhez, az idén először nagy számban induló mesterszakok követelményrendszeréhez és a felsőoktatásban zajló reformok átfogó ismertetéséhez. Táblázat ismerteti az új térítési és juttatási rendszer szerint kapható ösztöndíjak minimális és maximális összegét, a fizetendő képzési hozzájárulás összegét azon intézményekben, amelyek eltértek a kormány által megadott irányadó összegtől.
Meg kell jegyezni azonban, hogy a terjedelmet nem csak a hasznos információk bővítették, az alapszakok listája, de főleg a mesterszakok és a felsőfokú szakképzések kínálata bővült jelentősen. Az alapképzésben indított szakok palettája ugyan hasonló a tavalyihoz, mégis több intézmény bővítette korábbi kínálatát népszerű alapszakokkal.
A mesterképzések tekintetében némiképp más a helyzet, MA és MSc képzések ugyanis most indulnak először jelentős számban, idén 85 különböző mesterszakra várják a már valamelyik képzési rendszerben diplomát szerzett felvételizőket. Mesterszakot majdnem minden állami felsőoktatási intézmény és mellette több magán és egyházi intézmény indít. Az összes tudományterület végzettjeinek kínálkoznak szakok a kulturális antropológia mesterszaktól a vadgazda mérnök MSc képzésig.
A felsőfokú szakképzések kínálata szintén nagyon sokszínű palettával várja az érettségivel rendelkező jelentkezőket.
Érdemes tehát böngészni a képzéseket a www.felvi.hu oldalon is, ahol szintén minden fontos információhoz hozzájuthatnak az érdeklődők.
edupress.hu

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?