Multik érdeklődnek a Napra-Forgó Kht. tapasztalatai iránt
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMultinacionális vállalkozások szeretnék hasznosítani a megváltozott munkaképességűek foglalkoztatását szervező Napra-Forgó Kht. tapasztalatait.
Svájcban, közvetlenül a davosi Világgazdasági Fórum előtt az idén is megszervezték a társadalmi innovációban jeleskedő cégek találkozóját, a kedden befejeződő rendezvényen bemutatkoztak a Napra-Forgó Kht. képviselői is. Héjj Tibor, a cég tulajdonosa a helyszínről arról számolt be, hogy a Microsoft és a Lehmann Brothers befektetési bank képviselői érdeklődtek a legintenzívebben a cég tevékenysége és annak eredményessége iránt.
A két vállalat főként arra volt kíváncsi, hogy a megváltozott munkaképességűeket milyen feladatokra és hogyan lehet foglalkoztatni, illetve oktatásukat, betanításukat hogyan érdemes végezni - közölte Héjj Tibor. Elmondta: a Napra-Forgó Kht. rendelkezik ezekkel a tapasztalatokkal, hiszen ötvözi a betanítást és a foglalkoztatást is. Cél, hogy a lehető legtöbb hátrányos helyzetű kerülhessen vissza a munka világába, és boldoguljon az elsődleges munkaerőpiacon - tette hozzá.
A kht. évente mintegy 200 embernek szervez képzési programokat, illetve megváltozott munkaképességűekből olyan csapatokat, amelyek különböző cégek kiszervezett feladatait képesek elvégezni. Az évente összesen mintegy ötven személy részvételével összeállított csapatok tagjai árulnak például a Fővárosi Állatkertben képeslapot, őriznek a Budapesti Gazdasági Főiskolán számítógépes termeket, vagy végeznek a logisztikai Cemelog Kft.-nél raktári munkát.
A fogadó cégeknek egyebek mellett azért éri meg a Napra-Forgó közreműködését igénybe venni, mert igény esetén így lehet a legegyszerűbben kiválasztani azokat a munkavállalókat, akikre nemcsak egy adott feladat kiszervezése alkalmával, hanem hosszú távon is szükségük van. Évente a csapatok résztvevőinek 20-30 százalékát sikerül tartós foglalkoztatásba helyezni a cégeknél, míg a felkészítő programokban résztvevők negyedének sikerül kikerülnie a munkaerőpiacra - ismertette Héjj Tibor.
A Napra-Forgó "Az Év Társadalomtudatos Vállalkozása 2007" díjat múlt decemberben elnyerve mostantól minden évben ott lehet a találkozón. Magyar részről a találkozó másik állandó résztvevője a súlyosan szellemi és fizikai fogyatékkal élőknek munkát adó Összefogás Ipari Szövetkezet, amely 2006-ban nyert díjat.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?