Szeptembertől emelkedik a diákhitel összege
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatFolytatni kell a következetes szigort a költségvetésben, és a megkezdett strukturális reformokat - mondta Veres János a kormányszóvivői tájékoztatón.
A pénzügyminiszter az aktualizált konvergencia program bizottsági értékelésről elmondta: az reális képet fest Magyarországról és az elért eredményekről. A bizottság által megfogalmazott, a nyugdíjkiadásokra vonatkozó kockázatot illetően úgy fogalmazott: a kihívás ismert, a nyugdíjkerekasztal javaslatait figyelembe véve a kormány időben meg fogja hozni a szükséges döntéseket.
Az eddigi gyakorlat alapján Veres János szerint a költségvetés 2009-ben olyan jelentős tartalékot tartalmaz, ami biztosíthatja, hogy az államháztartás GDP-arányos hiánya 3,2 százalékon belül legyen.
Magyarország "orrnehéz" kiigazítást hajt végre, azaz a jelentősebb változások az időszak elején jelentkeztek - mondta a pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy az eddig elért eredményeket az Európai Bizottság pozitívan értékelte. Ismertette: a bizottság kiegyensúlyozott kockázattal bírónak tartja az idei költségvetési pályát, összhangban lévőnek a túlzott deficit 2009-re történő megszüntetésével.
A bizottság óvatos prognózisában az idei GDP-arányos hiányt a magyar prognózisnál szolid mértékben magasabbra várja, azonban a magyar kormány továbbra is reálisnak látja, hogy a hiány a költségvetésben szereplő értéken belül maradjon.
Egyetértett Veres János a bizottság azon megjegyzésével, amely fontosnak nevezte a közpénzügyi törvény megszületését, a pénzügyminiszter reményei szerint tavasszal erre sor is kerülhet. Azt sem vitatta a pénzügyminiszter, hogy a többletbevételeket a hiány csökkentésére kell fordítani.
Kérdésre válaszolva kifejtette: az Amerikából kiinduló hitelválság hatásai ugyan világszerte jelentkeznek, de az EU, különösen az eurózóna tagállamai védettebbek ellenük, így Magyarországon is tompított hatás jelentkezhet. A legveszélyesebb következménynek azt nevezte, ha a pénz ára megdrágul a világban, ez ugyanis inflációt emelő hatással járhat az EU országaiban, így Magyarországon is.
A pénzügyminiszter beszámolt arról is, hogy a kormány az 1 és 2 forintosok márciusi bevonásával összefüggésben két törvényjavaslatot alkotott. Eltérő kerekítési szabályok vonatkoznak ezek szerint a készpénzes forgalomra és a társadalombiztosítási, illetve szociális kifizetésekre. Az első területen a kereskedőknek csak a számla végösszegét - és nem az egyes termékek árát - kell 0-ra, vagy 5-re kerekíteni, a kerekítés szabályai szerint lefelé vagy felfelé. Ettől eltérően a szociális és tb kifizetéseknél csak felfelé lehet kerekíteni, ez a PM számítási szerint mintegy 100 millió forint többletkiadást jelent a költségvetésnek.
Veres János hangsúlyozta: a kereskedőknek a különbözetről nem kell bizonylatot kiállítaniuk, és a pénztárgépek átállítása is csak lehetőség, nem pedig kötelezettség. Hozzátette: a különbözet nem képezi az áfa alapját sem.
Szeptembertől emelkedik a diákhitel összege, az állami finanszírozott képzésben tanulók részére havi 30 ezerről 40 ezerre, a költségtérítéses képzésben résztvevők 40 ezer forint helyett 50 ezret vehetnek fel - mondta Veres János. A pénzügyi tárca vezetője kitért arra: a jövőben az is lehetővé válik, hogy a hitel összegét közvetlenül a felsőoktatási intézménynek utalják, amennyiben a hallgató úgy rendelkezik.
Veres János hozzátette: ennek feltétele, hogy az intézmény együttműködési megállapodást kössön a Diákhitel Központtal. Februárban több nagy egyetem, így az ELTE, a Szegedi Egyetem és a Debreceni Egyetem is készül erre - mondta a miniszter. Elmondta: ezáltal lehetővé válik, hogy a hallgató közvetlenül a felsőoktatási intézménynek utalja a képzés költségét.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?