PSZ: ne rettentsük el a dolgozókat a munkaügyi perektől
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium jogszabály-módosítását, amely szerint 2008. február 6-ától drágábban pereskedhetnek a munkavállalók. Erre a módosításra mindenfajta előzetes hatásvizsgálat és érdekegyeztetés nélkül került sor.
A szakszervezetek is a sajtóból értesültek a változásról, miszerint a munkaügyi perben az ügyfelet csak tárgyi költségfeljegyzési jog illeti meg. Ez azt jelenti, hogy a munkavállaló a per megindításakor ugyan nem köteles a költségeket megelőlegezni, pervesztessége esetén azonban kénytelen a költségeket állni - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
A korábbi rendelet a munkaügyi perekre - az ügyfelek jövedelmi és vagyoni viszonyaira tekintet nélkül - teljes (úgynevezett tárgyi) költségmentességet biztosított, vagyis a bírósághoz forduló munkavállalónak nem kellett tartania attól, hogy pervesztessége esetén ki kell fizetnie a per költségeit.
Az elmúlt időszakban amúgy is nehezebbé váltak a munkavállalók megélhetési körülményei, szaporodtak a munkaügyi viták, a munkáltatók jogsértései. Ez a módosítás álszent módon, a jogi segítségnyújtásról szóló törvény végrehajtásáról rendelkező jogszabály záró rendelkezései között elrejtve, az érdekegyeztetés teljes megkerülésével született - fogalmaz a közlemény.
A Pedagógusok Szakszervezete tiltakozik ez ellen és felszólítja az Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumot, a kormányt, hogy vonja vissza a módosítást. Kezdeményezik továbbá a hazai szakszervezeti mozgalom együttes fellépését ez ügyben.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?