kapubanner for mobile

Új irányt vett a tréningpiac

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Hódít az e-learning a nemzetközi tréningpiacon, legalábbis a Cegos Csoport 2006-os és 2007-es felmérései szerint, amelyekben öt ország több mint 200 vállalatának képzési gyakorlatát vizsgálták meg.

A felmérés főbb területei között említhetjük a HR projekteket, a tréning területeket és formákat, a tréning programokban való vezetői részvételt, valamint a cégek döntési gyakorlatát arról, milyen képzéspolitikát válasszanak.

Catherine Goutte, a Cegos nemzetközi termékfejlesztésért felelős igazgatója budapesti látogatásán a tapasztalatokat összegezve elmondta, felmérésükben öt ország - Spanyolország, Németország, Olaszország, Anglia és Franciaország - 218 vállalata vett részt. A megkérdezett munkavállalók válaszaiból az derült ki, hogy a vizsgált országokban az e-learning ellenzőinek száma az utóbbi egy évben egyértelműen csökkent, különösen igaz ez a legnagyobb vállalatok képzési gyakorlatára, ahol az adatok egyértelműen az e-learning népszerűségének növekedését támasztják alá.

A 45 év feletti nők fogékonyak az e-learningre

A Cegos szakemberei azt tapasztalták, hogy az e-learningre a legfogékonyabbak a 45 év feletti női munkavállalók, akik elsősorban az értékesítés területén, valamint a bank- és biztosítási szektorban dolgoznak. A felmérés készítésekor kitértek a hatékony e-learning sikertényezőire is. A megkérdezettek a legfontosabb szempontok között a megfelelő műszaki és technikai hátteret, az igényes megjelenítést, a könnyű elérhetőséget, átláthatóságot, valamint az interaktivitást említették.

A felmérés a többi között rákérdezett arra is, milyen személyes céllal vesznek részt a munkavállalók a képzéseken. A válaszokból egyértelműen kiderült, hogy az alkalmazottak elvárásai között első a személyes teljesítmény fejlesztése a tréningen tanult ismeretek felhasználásával. Ezen kívül a megkérdezett 35 év alatti munkavállalók több mint fele emelte ki a cégen belüli fejlődés lehetőségét, valamint sokan a magasabb képzettség elérésére helyezték a hangsúlyt. Csak ezt követően említették a magasabb fizetést, a személyes kapcsolatok kialakítását, valamint a diploma megszerzését.

A 2007-es felmérés adatai szerint összesen 904 - nagyvállalatnál dolgozó - munkavállaló vett részt az elmúlt három évben valamilyen tréningen. A válaszadók hatvanöt százaléka vezető beosztásban dolgozott, az irodai alkalmazottak és a műszaki szakemberek tizenkét-tizenhárom százalékot, az értékesítők hét, a fizikai munkások pedig mindösszesen három százalékot tettek ki.

Ötvözik a tréninget az e-learninggel

A Cegos Tanácsadó és Tréning Kft. a felmérés eredményire építve kínál az idei évtől a magyar képzési piacon eddig ismeretlen, Európában már alkalmazott integrált e-learninggel bővített Global Learning by Cegos tréningprogramot. A több nyelven elérhető, magas színvonalú, azonos tartalmú képzések a vezetési ismeretek fejlesztésére, a hatékonyabb munkavégzésre és a képzésben résztvevők személyes fejlődésének elősegítésére helyezik a hangsúlyt. A jelenleg tizenegy országban alkalmazott képzési program az idei évtől a Magyarországon működő külföldi és hazai tulajdonú nemzetközi cégek számára is megoldást nyújt.

Boros István, a Cegos Tanácsadó és Tréning Kft. ügyvezetője kifejtette, a Cegos által világszerte kínált Global Learning by Cegos program menedzsment és vezetés, szakmai hatékonyság, személyes fejlődés, projektmenedzsment, értékesítés, HR, pénzügyi és beszerzési területen figyelte meg a legjobb gyakorlatokat. Hangsúlyozta, a modul használója egy olyan könnyen kezelhető, logikusan felépített, elektronikus rendszeren keresztül sajátíthat el új ismereteket, amely maximális interaktivitást biztosít a résztvevők számára.

Folyamatosan bővül a repertoár

A jelenleg tizenegy országban alkalmazott új, egyedülálló interaktív képzési program hazánkban angol, francia és német nyelven már most is elérhető, az év második felében pedig várhatóan a legbonyolultabb e-learning modulok magyar verziója is elkészül. A modulok közül először a menedzsment és személyes hatékonyságfejlesztő tréningek kapnak szerepet, míg év végére már a többi között az értékesítési, pénzügyi és projektmenedzsment modulok is elérhetőek lesznek. A szakember elárulta, az e-learninggel bővített két-három napos személyes tréningprogramok nemcsak a képességek, készségek előzetes feltérképezését teszik lehetővé, hanem a program alatti fejlődés utólagos mérésére is kiválóan alkalmasak. Boros István az új e-learning tréningprogram alkalmazását Magyarországon a Cegos nemzetközi képzési színvonalának megtartásával, a hazai kulturális adaptációk, valamint a régióra jellemző sajátosságok figyelembevételével képzeli el.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek