kapubanner for mobile

Malév - vita a kollektív szerződésről és a béremelésről

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A Malév Zrt. reprezentatív érdekképviseletei kifogásolják, hogy a munkáltató váratlanul jelentette be a cég kollektív szerződésének felmondását és erről a szakszervezetek csak a sajtóból értésültek, ezt azonban a Malév határozottan cáfolja.

A szakszervezetek közös közleményben bírálják, hogy az új tulajdonos nem tartja be a privatizációs szerződésben foglaltakat, amely szerint "vállalta, hogy a társaságnál jelenleg érvényes kollektív szerződést, valamint az egyéb, a munkavállalókkal kötött megállapodást az érvényesség idejéig fenntartja." Lőrinczy Zsolt, a légiutas-kísérőket tömörítő Hunacca szakszervezet képviseletében az MTI-nek elmondta: kifogásolják, hogy a béremelésről 2006-ban született, három évre szóló megállapodást a menedzsment nem tartja be. Ennek alapján ugyanis az idén 15 százalékos béremelés járna a légiutas-kísérőknek. Hozzátette, hogy szakterületi függelékek - az egyes szakterületekre vonatkozó egyedi szabályozások - tekintetében lát lehetőséget a megegyezésre.

A Malév a szakszervezetek közleményére reagálva kifejtette: a kollektív szerződést felmondó levelet még a sajtóközlemény kiadása előtt, a jogszabályokban meghatározott módon kézbesítették. A légiutas-kísérők béremelését illetően a menedzsment az ebben a körben dolgozók magas, tavaly bruttó, havi 450 ezer forintos átlagjövedelmére, illetve a légitársaság nehéz anyagi helyzetére tekintettel kezdeményezte a megállapodás módosítását.

A légitársaság tulajdonosai és vezetése továbbra is elkötelezettek a megállapodás megszületése iránt - hangoztatja a Malév. A kollektív szerződésről hétfőn már tárgyaltak, ezen a szakszervezetek időt kértek, a következő fordulóra pénteken kerül sor.

A pilótákat tömörítő Hunalpa elnöke, Szentei Péter korábban az MTI kérdésére elmondta, hogy a kollektív szerződés úgynevezett szakági részében, ami a pilóták munka- és pihenőidejét, a besorolási szabályzatot és a fegyelmi eljárási rendet tartalmazza, meg tudtak egyezni. A szakszervezet kompromisszumra törekedett és elfogadta a menedzsment kérését, hogy az eddig évi 750 órában maximált repült időt 850 órára emeljék.

A Malév Zrt. a légitársaság reprezentatív szakszervezeteivel folytatott eredménytelen tárgyalás után február 29-én mondta fel a 2000-ben megkötött kollektív szerződést, ami még három hónapig, május 31-ig marad érvényben.

A kollektív szerződést február 28-ig nem lehetett felmondani. A Malév menedzsmentje egy rugalmas foglalkoztatást biztosító új kollektív szerződést szeretne kötni, mivel az elmúlt nyolc évben megváltoztak a piaci körülmények és a működési feltételek.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek