kapubanner for mobile

A boltokban tovább dagad a kémkedési botrány

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Nemcsak a Lidl, hanem a gyanú szerint két további német élelmiszer-kereskedelmi szupermarket-, illetve diszkontlánc, az Edeka és a Plus is kémkedett dolgozói után.

Csütörtöki értesülések szerint erről tanúskodnak azok a jegyzőkönyvek, amelyeket egy, az Edeka és a Plus számára dolgozó biztonsági cég készített, s amelyek a Stern című hírmagazin birtokába jutottak. Ezekből pedig - mint a hatóságok állítják - egyértelműen kitűnt, hogy a konkurensek sem válogattak az eszközökben, azaz ugyanúgy megfigyelték alkalmazottaikat, ahogy azt a Lidl tette. Egyes üzleteikben ebből a célból minikamerákat szereltettek fel, továbbá megbízott nyomozókkal figyeltették dolgozóik magánéletét.

A Lidl élelmiszer-kereskedelmi diszkontláncról március végén derítették ki, hogy módszeresen kémkedett dolgozói után. Ugyancsak a Stern számolt be arról, hogy kamerák és nyomozók segítségével figyelték meg az alkalmazottak lépéseit, így egyebek között azt, hogy milyen gyakran látogatják a mellékhelyiséget, kivel, mennyit és miről beszélgetnek, kivel állhatnak különleges viszonyban, s általánosságban azt, hogy milyen mértékben alkalmasak a munkavégzésre. A diszkontlánc vezetése elismerte, hogy különböző nyomozóirodáktól valóban rendeltek ilyen jellegű jelentéseket, de azt állította, hogy azok nem megfigyelés céljából készültek, hanem elsősorban azért, hogy elejét vegyék az elmúlt időszakban megszaporodott üzleti lopásoknak. Mindazonáltal az igazgatóság az országos napilapokban nyilvánosságra hozott közleményében hivatalosan megkövette a dolgozókat.

Nyilatkozatában a Lidl elismerte ugyan, hogy "túlbuzgó detektívek" olykor személyes információkat is feljegyeztek az alkalmazottakkal kapcsolatban, hangsúlyozta ugyanakkor, hogy a kémkedés nem állt szándékában. "Az esetből megtanultuk, hogy a jövőben az alkalmazottakkal együtt kell felvenni a harcot a lopások ellen" - hangoztatta az emberi méltóság megsértésével nem először gyanúsított cég vezetősége.

A legutóbbi értesülések után az Edeka szóvivője csütörtökön szinte szó szerint ismételte meg a Lidl korábbi magyarázkodását, azt állítva, hogy az alkalmazott eszközökkel a lopásoknak kívánták elejét venni, de megfigyelések nem történtek. A szóvivő magától értetődőnek nevezte, hogy - mint fogalmazott - minden lépésüknél tiszteletben tartják a törvényes kereteket. A Plus egyelőre nem foglalt állást a gyanúsítással kapcsolatban.

A Stern által ismertetett jegyzőkönyvben mindenesetre az Edeka egyik női alkalmazottjáról a következő feljegyzés szerepelt: "Megtudtuk, hogy sok az irigye, mivel férjével most vásároltak házat, két autójuk és egy motorkerékpárjuk van, s szabadságra több ízben is az Egyesült Államokba utaztak. Legnagyobb álma az, hogy családjával az Egyesült Államokba vándoroljon ki." Az ominózus passzust az Edeka szóvivője nem kommentálta.

  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek