kapubanner for mobile

Családtagokat "etet" a brit parlament

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Száznál is több brit alsóházi képviselő, köztük több kabinettag alkalmaz közvetlen családtagot közpénzen egy nyilvánosságra került lista szerint.

Száznál is több brit alsóházi képviselő, köztük több kabinettag alkalmaz közvetlen családtagot közpénzen egy nyilvánosságra került lista szerint. A londoni parlament választott tagjainak augusztus 1-jéig kell deklarálniuk, hogy alkalmaznak-e rokont stábjukban. A BBC által csütörtökön nyilvánosságra hozott eddigi lista szerint a 646 képviselő közül 106-an közölték, hogy családtagjaikat alkalmazzák irodájukban.

Köztük van Jacqui Smith belügyminiszter, aki a férjét alkalmazza kutatási asszisztensi beosztásban, Hilary Benn környezetvédelmi miniszter, aki a feleségét regisztráltatta hasonló állásban, valamint Sir George Young, a képviselői kiváltságokért és parlamenti eljárási normákért felelős bizottság elnöke, sőt Sir Stuart Bell is, aki a parlamenti költségek felülvizsgálatát végző testület egyik vezetője.

A brit képviselőknek nem tiltja törvény családtagjaik fizetett alkalmazását a munkatársi állományuk fenntartására rendelkezésükre álló évi dologi keretükből. Az év elején azonban komoly botrányt kavart Derek Conway, az ellenzéki Konzervatív Párt frakciójának "hátsó padsoraiban" helyet foglaló - vagyis árnyékkormánybeli tisztséget nem viselő - tagja, aki egy vizsgálat szerint feleségének és két fiának 2001 óta összesen 260 ezer fontot (87 millió forintot) utalt ki munkadíjként.

Conway felesége valóban dolgozik férje titkárnőjeként, még jelenleg is, azonban a két fiú - Freddie és Henry Conway - tényleges munkavégzésére az alsóház illetékes bizottsága nem talált bizonyítékokat. A tory képviselőt tíz napra felfüggesztették, és több mint 13 ezer font visszafizetésére kötelezték.

A botrány után elrendelték, hogy az alsóházi képviselőknek tételesen deklarálniuk kell az általuk foglalkoztatott családtagok számát és kilétét.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek