kapubanner for mobile

Jót tett Ausztria munkapiacának az EU keleti bővítése

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az Európai Unió keleti kibővítése valóságos áldás Ausztriának - vélekedett Christoph Leitl, az osztrák Gazdasági Kamara (WK) elnöke az Exporttages 2008 rendezvény alkalmából.

Azokat az adatokat kommentálta, amelyek szerint a közép- és kelet-európai (KKE) EU-tagországokkal folytatott osztrák árucsere-forgalom értéke 20-ról 31 milliárd euróra emelkedett 2004 óta. Ausztria tizenöt legfontosabb export-célállomása között hét KKE-ország szerepel, a kereskedelmi mérleg pedig 2007-ben 8,3 milliárd eurós többletet mutatott az alpesi ország javára. (Az aktívum az utóbbi négy évben 50 százalékkal nőtt.)

A pénteki sajtó idézte az Osztrák Nemzeti Bank kormányzóját, aki meggyőződéssel állította, hogy Közép- és Kelet-Európa uniós integrációjának köszönhetően legkevesebb százezer munkahely jött létre Ausztriában. Némileg más színezetben látja a "fejlődést" a Munkáskamara. Az érdekvédelmi szervezet szerint a bővítésből elsősorban a nagyvállalatok húztak hasznot, miközben azáltal, hogy osztrák cégek a kilenc újonnan csatlakozott KKE-országba telepítettek át üzemeket vagy eleve ott alapítottak gyárakat, 2005-ig mintegy 123 ezer munkahely veszett el vagy nem jött létre Ausztriában.

Kevésbé vitatott a kép a közvetlen beruházásoknál. Abból a 7,9 milliárd euróból, amelyet osztrák vállalkozások 2006-ban külföldön fektettek be, 4,6 milliárd a közép- és kelet-európai térségre jutott. Horvátországban, Bulgáriában, Boszniában és Szlovéniában az alpesi ország a legjelentősebb külföldi befektető, Romániában, Szlovákiában, Magyarországon, Csehországban és Ukrajnában az első három között van.

A bécsi Nemzetközi Összehasonlító Gazdasági Tanulmányok Intézetének (WIIW) adatai szerint Magyarországon összességében 46,7 milliárd euró tőkét ruháztak be eddig osztrák vállalatok, Csehországban 51,4 milliárdot. A többiben ennél jóval kevesebbet.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek