Miskolczi Norbert marad a HÖOK elnöke
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMeghatározó többséggel újabb két évre Miskolczi Norbertet, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) eddigi elnökét választotta vezetőjéül a hallgatói szervezet gödöllői tisztújító közgyűlésén szombaton.
A régi-új elnök, aki egyedüli jelölt volt a posztra, 335 igen és 55 nem szavazattal kapott ismét bizalmat. Két-három intézmény kivételével valamennyi felsőoktatási intézmény támogatta Miskolczi Norbert újbóli megválasztását. A küldöttek döntöttek a kilenctagú elnökségről és a háromtagú felügyelő-bizottságról is.
Miskolczi Norbert terveiről elmondta: kiemelten foglalkoznak majd a hátrányos helyzetű hallgatókkal, ez külön elnökségi tag feladata lesz. Szintén külön elnökségi tag foglalkozik a költségtérítést fizető hallgatókkal, akiknek igényeire különös figyelmet kell fordítani, tekintettel arra, hogy fizetnek a tanulmányaikért.
Már az új elnökség feladata lesz a felsőoktatás 2010-15 közötti programjának megvalósítása, amelyet a tervek szerint a HÖOK őszi közgyűlése tárgyal. Ebben kiemelt helyen kezelnék a tanárképzést, és ösztöndíjakkal csábítanák a tehetséges hallgatókat erre a pályára. A program foglalkozik majd a felsőoktatás finanszírozásával, s nagyobb hangsúlyt fektet a nemzetközi kapcsolatokra, különös tekintettel a bolognai folyamatra.
Miskolczi Norbert 2004-2006 között a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája Budapesti Regionális Szövetségének elnöke volt, és ezt követően választották meg a HÖOK elnökének. A szervezet újonnan megválasztott elnökének mandátuma 2009. január 1-jétől 2010 végéig szól.
MTI/Edupress.hu

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?