kapubanner for mobile

Kevesebbet túlóra, romló konjunktúra
Növekvő stressz és félelem

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

félelem A közelmúltban két felmérést is nyilvánosságra hoztak a munka németországi világából. Az egyik szerint nagy a dolgozók félelme a munkahely esetleges elvesztése miatt, a másik kutatás pedig kimutatta: a németek minden korábbinál kevesebbet túlóráztak 2002-ben.

Majdnem mindegyik második német munkavállaló tart attól, hogy elveszíti állását, áll egy német közvélemény-kutató intézet legújabb felmérésben. Ezen kívül a német dolgozók egyharmada a munkahelyi hibáktól, 20 százaléka pedig a furkálástól fél. A Forsa Intézet által megkérdezett 1000 munkavállaló 14 százaléka azt is állította, hogy a főnökkel és a munkatársakkal való lehetséges konfliktus is szorongással tölti el.

A nyilatkozók 23 százaléka szerint a munkahelyi légkört a stressz határozza meg, 20 százalékuk pedig hozzátette a munkahelyen a feszültség és a stressz az utóbbi három évben fokozódott.

A közvélemény-kutatók az egészségi megterhelés csökkentésének lehetőségeiről is kérdezték a dolgozókat. A válaszolók 62 százaléka a csendet és a kikapcsolódást említette, 60 százalék az egészséges táplálkozást, 55 százalék a sportolást és 38 százalék az alkohol- és cigarettafogyasztás csökkentését (több lehetőséget is meg lehetett adni). Érdekesség, hogy a magánvállalkozóknál kisebb volt a kikapcsolódás igénye, az egészséges étkezésre pedig elsősorban a fiatalok és az idősek figyelnek.

Minden korábbinál kevesebb túlóra

Egy a napokban napvilágot látott másik felmérés szerint a német munkavállalók kevesebbet túlóráznak. Az 1990-es Újraegyesülés óta nem volt olyan alacsony Németországban a túlórák száma, mint 2002-ben. Az egy munkavállalóra vetített többletmunka a tavalyi évben 46,7 órát tett ki, ami 4,3 százalékkal kevesebb, mint 2001-ben. Hetente minden német alkalmazott 1,09 órával dolgozik többet az előírtnál.

A felmérést végző német munkaerő-piaci kutatóintézet vezetője a gyenge konjunktúrában látja a visszaesés fő okát. "A túlóra az egyik legfontosabb jelzője a konjunktúrának. Kevés megbízás esetén kisebb a túlóra jelentősége", véli Ulrich Walvei, munkaerő-piaci kutató.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek