Vass: Nincs túlképzés kommunikáció szakon
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatNincs túlképzés a kommunikáció területén. Az a szemlélet, miszerint ezt a szakmát csak a szűken vett hazai médiumok szolgálatára képzi a magyar felsőoktatás, téves. Az üzleti és intézményi kommunikációban jártas szakemberekre erős igény mutatkozik a piacon - mondta Vass László, a Budapesti Kommunikációs és Üzleti Főiskola (BKF) rektora.
Vass László úgy látja, Magyarország eddig nem volt partner olyan gyakorlati képzés kialakításában, amely nemzetközi szinten nagy figyelmet vívott ki magának az utóbbi években. Példaként említette, hogy a londoni Middlesex Egyetem - amely a BKF-nek is partnere az újonnan induló képzésben - Kínában egy 10 ezer fős egyetemet tart fent marketingkommunikációs képzéssel.
"A magyar akkreditáció megszerzéséhez sokkal akadémikusabb tematika szükséges, így a Magyarországon hatóságilag bejegyzett, ám nem akkreditált marketingkommunikációs mesterképzés inkább a munkaerő-piaci igényekre válaszol" - fogalmazott a rektor.
A képzés során a nemzetközileg elismert brit oktatói gárda elsősorban a beadott munkákat és a vizsgán teljesített produkciót értékeli, ám a BKF saját, tudományos fokozattal, nemzetközi tapasztalatokkal és tökéletes angol nyelvtudással bíró oktató-apparátusát szakmailag is felkészíti a programra. A külföldi oktatók idecsábítása Vass szerint olyan kedvezőtlen mértékben növelte volna az egyébként is magas költségvetésű angol nyelven folyó programot, amely a hazai jelentkezőket hátrányosan érintette volna, ezért az intézmény úgy döntött, saját szakemberekkel, szoros és folyamatos szakmai egyeztetéssel oktat. Így az egyéves képzés hatezer euró marad.
A szakra kommunikációs, üzleti végzettségűek, vagy más területen végzett, de legalább hároméves szakmai tapasztalattal rendelkező közép-, vagy felsővezetők jelentkezhetnek. Vass szerint a gyakorlatorientált képzésnek pont az a szépsége, hogy egyénre szabott feladatok differenciálni tudják az oktatást, tehát egyaránt kihívás lehet a képzés egy frissen végzett pályakezdőnek és egy tapasztalattal rendelkező szakembernek.
A marketingkommunikációs mesterképzés úgy tűnik csak hazánkban jár gyermekcipőben, a nemzetközi munkaerőpiac várja a szakképesítéssel rendelkező kommunikációs szakembereket.
Edupress.hu
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?