Riport a pályakezdő és diplomás álláskeresők irodájáról
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA pályakezdő, diplomás munkanélküliek az Andrássy úton található irodához tartoznak, ahol a reklámmenedzsertől a kőművesig sok álláskeresővel találkozhat az ember. Itt mindenkinek megvan a maga kálváriája. Van aki megkönnyebülten viszi a munkaszerződését, mintegy lezárva életének e szakaszát és van, aki szomorúan törődik bele: "Megint nem sikerült."
Még kimondani is sokáig tart, hát még leírni: Pályakezdő és Diplomás Álláskeresők Közvetítő Információs Irodája. Az ingyenes tanácsadói szolgálat a fővárosi munkaügyi központ keretein belül működik és az Andrássy út elején várja a fiatalokat valamint a diplomás munkanélkülieket.
Az ügyfélfogadói terembe lépve alig néhány órával a zárás előtt is teljes fordulatszámon pörög az ügyintézés. A körívben elhelyezkedő pultok mentén a legkülönfélébb igényekkel várják sorukat az álláskeresők.Többen már állásajánlattal a tarsolyukban alkalmi munkavállalói kiskönyvért jöttek. Egy ugyancsak konkrét állásajánlattal rendelkező közgazdászlány a pályakezdők foglalkoztatói számára járulékkedvezményt biztosító Start-kártya igénylésének részleteiről, egy középkorú asszony pedig az álláskeresési támogatásról érdeklődik a munkaügyi tanácsadónál.
Az ügyintézés gördülékenységére nem lehet panasz a kirendeltségen. Míg régebben hosszas adategyeztetés zajlott a pultoknál, mára valamelyest lerövidült a folyamat. Első körben csak személyi igazolványt és lakcímkártyát kérnek a bejelentkezőktől, akiket később majd csoportos, egy-két órás összejövetelen tájékoztatnak a lehetőségekről - például a választható OKJ-s szaktanfolyamokról, az álláskeresési tréningről és tanácsadásról, valamint az egyéni vállalkozóvá válás lehetőségeiről. Némi szépséghiba, hogy a tájékoztatókra a jelentkezőknek csak 1-2 héttel későbbre ajánlanak időpontot, ugyanis annyi az érdeklődő. Ugyancsak rontja az összképet, hogy a kihelyezett számítógépek zöme aznap éppen nem működik, így a netes álláskeresést is máshol kell intézni.
A várakozókkal beszélgetve reménytelennek tűnő esetekkel is találkozunk. Az egyik ügyfélszolgálatos asztalánál épp egy huszonéves fiú érdeklődik, majd lemondóan hozzáteszi. "Ez a két lehetőség nem tűnik rossznak, de szerintem esélyem sincsen." Mint azt a fiatalember elmondta, kálváriája már öt éve tart. "Informatikusként végeztem 2003-ban, de egyetlenegy napot sem dolgoztam még a szakmámban." A megoldást a diplomások irodájától váró fiú állásinterjúról állásinterjúra jár és főként a cégek követelményrendszere, a furcsa felvételi beszélgetések, a kiszámíthatatlan interjúztatók miatt kerül egyre reményvesztettebb állapotba."Lassan könyvet írhatnék a kellemetlen állásinterjús tapasztalataimról. Az egyik cégnél 5 másik pályázóval együtt felvételiztettek, alig tudtuk körbeülni a nagy tárgyalóasztalt. Egyesek anyanyelvi szintű angoltudást várnak, máshol csak 5 másik IT-s szakterületéhez kellene pluszban értenem. Mindezt nevetséges fizetésért"- ad villámgyors látleletet a hazai realitásokról, hozzátéve: "Tudom, hogy IT-s ként állítólag könnyű munkát találni. Valószínűleg csak én rontom a statisztikát."
Eközben a kirendeltségen elhelyezett kör alakú asztalkáknál rengetegen várakoznak startra készen. Egy huszonéves lányt is már csak alig néhány lépés választ el a munka világától. A "makarónipántos" pólóban és farmerben várakozó hölgy alkalmi munkavállalói kiskönyvre vár. Ha minden jól megy, hamarosan egy internetes vállalkozás hirdetési felületeit fogja értékesíteni, zsebében tanítói diplomával és a közelmúltban befejezett reklámmenedzseri tanfolyammal. Ugyan pályakezdőnek számít, ám már egy éve vár az indulásra. "Egy éve diplomáztam. Eddig nem vittem túlzásba az álláskeresést, de a mostani azért jó lehetőségnek tűnik" - latolgatja esélyeit.
Tévedés azt hinni, hogy a munkaügyi kirendeltségen csak állami hivatalnokokkal és álláskeresőkkel lehet találkozni. Személyesen megjelennek a munkát ajánlók is, így helyben is lehet érdeklődni az esélyekről. Néhány méterrel odébb épp a lehetséges munkaadókkal tárgyal a kirendeltség munkatársa. Egy ősz hajú férfi éppen az ügyintézőnek magyaráz. Amint szavaiból kiderül, tervezőirodába keres műszaki asszisztenst, ám a hozzá pályázók nettó 150 ezer forintos bérigényt irreálisnak érzi.
Egy fiatalember külföldi főnöknőjével az oldalán érkezett és ékszer-, divatáru-üzletükbe keres alkalmazottakat. "Mindjárt kiteszem a hirdetést, rögtön meg is lehet nézni"- magyarázza néhány köré csoportosuló érdeklődőnek.
Az iroda faliújságján nagy számban olvashatóak értékesítői állások. Szinte mindegyik nagyobb bank és biztosítótársaság ügynöki pozíciói megtalálhatóak, csábító szlogenekbe csomagolva. Némelyik talányosan fogalmaz, például "a hazai pénzügyi kultúra fejlesztéséért folytatott program" részeként keres értékesítőket.
Az álláshirdetések átnézése alapján úgy tűnik, sok közintézmény és szervezet igényel szociális munkást, hébe-hóba nyelvtanárt. Akad egy-két igazi csemege is a hirdetések között. Egy tervezőiroda hangsúlyozottan "passzív angol nyelvtudással" rendelkező embert venne fel asszisztensnek. Egy nagyvállalat pedig "spanyolul felsőfokon beszélő logisztikussal" építené a cég jövőjét. Mindenestre spanyolból profi állástalan logisztikussal a délután folyamán nem találkoztunk...
Az ügyfélfogadási idő vége felé lassan az álláskeresők is elkezdenek szállingózni a kijárat felé. Vannak még néhányan, akik utoljára végigfutják a faliújságot. Egy fiatal kőműves még kitölt néhány adatlapot, de nem nagyon aggasztja az elhelyezkedés problémája. "Ez formaság, bármikor találok állást" - mondja apró mosollyal a szája szélén. Valószínűleg nem lesz gondja: a kőművesek keresettnek számítanak az álláspiacon.
Takács Gabriella
Start-kártya, alkalmi kiskönyv, támogatási formák

Csak két héttel későbbre

Öt éve keres állást informatikusként

Telefonos értékesítő lesz a tanítónő
Eközben a kirendeltségen elhelyezett kör alakú asztalkáknál rengetegen várakoznak startra készen. Egy huszonéves lányt is már csak alig néhány lépés választ el a munka világától. A "makarónipántos" pólóban és farmerben várakozó hölgy alkalmi munkavállalói kiskönyvre vár. Ha minden jól megy, hamarosan egy internetes vállalkozás hirdetési felületeit fogja értékesíteni, zsebében tanítói diplomával és a közelmúltban befejezett reklámmenedzseri tanfolyammal. Ugyan pályakezdőnek számít, ám már egy éve vár az indulásra. "Egy éve diplomáztam. Eddig nem vittem túlzásba az álláskeresést, de a mostani azért jó lehetőségnek tűnik" - latolgatja esélyeit.
Jöttek állást kínáló cégek is
Tévedés azt hinni, hogy a munkaügyi kirendeltségen csak állami hivatalnokokkal és álláskeresőkkel lehet találkozni. Személyesen megjelennek a munkát ajánlók is, így helyben is lehet érdeklődni az esélyekről. Néhány méterrel odébb épp a lehetséges munkaadókkal tárgyal a kirendeltség munkatársa. Egy ősz hajú férfi éppen az ügyintézőnek magyaráz. Amint szavaiból kiderül, tervezőirodába keres műszaki asszisztenst, ám a hozzá pályázók nettó 150 ezer forintos bérigényt irreálisnak érzi.
Egy fiatalember külföldi főnöknőjével az oldalán érkezett és ékszer-, divatáru-üzletükbe keres alkalmazottakat. "Mindjárt kiteszem a hirdetést, rögtön meg is lehet nézni"- magyarázza néhány köré csoportosuló érdeklődőnek.
Ügynökök kerestetnek
Az iroda faliújságján nagy számban olvashatóak értékesítői állások. Szinte mindegyik nagyobb bank és biztosítótársaság ügynöki pozíciói megtalálhatóak, csábító szlogenekbe csomagolva. Némelyik talányosan fogalmaz, például "a hazai pénzügyi kultúra fejlesztéséért folytatott program" részeként keres értékesítőket.
Az álláshirdetések átnézése alapján úgy tűnik, sok közintézmény és szervezet igényel szociális munkást, hébe-hóba nyelvtanárt. Akad egy-két igazi csemege is a hirdetések között. Egy tervezőiroda hangsúlyozottan "passzív angol nyelvtudással" rendelkező embert venne fel asszisztensnek. Egy nagyvállalat pedig "spanyolul felsőfokon beszélő logisztikussal" építené a cég jövőjét. Mindenestre spanyolból profi állástalan logisztikussal a délután folyamán nem találkoztunk...
A kőműves nem aggódik
Az ügyfélfogadási idő vége felé lassan az álláskeresők is elkezdenek szállingózni a kijárat felé. Vannak még néhányan, akik utoljára végigfutják a faliújságot. Egy fiatal kőműves még kitölt néhány adatlapot, de nem nagyon aggasztja az elhelyezkedés problémája. "Ez formaság, bármikor találok állást" - mondja apró mosollyal a szája szélén. Valószínűleg nem lesz gondja: a kőművesek keresettnek számítanak az álláspiacon.
Takács Gabriella
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?