kapubanner for mobile

Fizetés hiányában sztrájkolnak a KrasAir dolgozói

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Leálltak az orosz KrasAir légitársaság gépei egy-két járat kivételével pénteken, a légi személyzet túlnyomó többsége sztrájkba lépett, mivel augusztus óta nem kapott fizetést.

A KrasAir - az AiRUnion légiszövetség legnagyobb társasága - ellen több cég is csődeljárást kért már, de a válságstáb vezetője, továbbá Borisz Abramovics, az eddigi fő magánrészvényes többször leszögezte, hogy csak a társaságok engedélyét vonják meg a téli menetrend beindulásával, de jogi személyekként fennmaradnak, és azon lesznek, hogy kifizessék az adósságaikat.

Borisz Abramovics - aki fivérével az Airbridge cégben lévő része folytán a Malév 49 százalékos tulajdonosa - október 13-án a Vedomosztyi című orosz üzleti lapban hangsúlyozta: az AirUnion szövetség és a Malév között összefüggés nincs, az egyik nem érinti a másikat, mivel nem visznek pénzt az egyik társaságból a másikba. Kijelentette azt is: nem áll szándékában eladni a Malévban tartott részét.

Az összeg, amellyel a KrasAir személyzetnek tartoznak, mintegy 200 millió rubelt tesz ki. Ezt a korábbi megállapodások értelmében a moszkvai önkormányzat tulajdonában lévő Atlant-Sojuz társaságnak kellene kifizetnie, és erről született is megállapodás Vitalij Vancevvel, az AiRUnion szövetség válságának kezelésére az orosz kormány által létrehozott stáb vezetőjével. Az ígéret azonban nem teljesült.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek