18 ezren kerülnek utcára Romániában
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatRomániában év végéig közel 18 ezren vesztik el állásukat, a romániai Országos Munkaerő-elhelyezési Ügynökség által közzétett jelentés szerint. Az ügynökség adatai szerint az év első nyolc hónapjában összesen 16 500 alkalmazottat bocsátottak el országszerte. A legérintettebb ágazat a textil- és a bútoripar, valamint az ingatlan szektor.
A legérintettebb ágazat a textil- és a bútoripar, valamint az ingatlan szektor.
Az előrejelzések szerint Kolozs (Cluj) megye Románia egyik legveszélyeztetettebb megyéje az elbocsátások szempontjából: csaknem kétezerre tehető azon alkalmazottak száma, akik az előrejelzések szerint elveszíthetik állásukat, írta a kolozsvári Szabadság napilap internetes oldalán. Kolozs megyében év végéig 2,8-ról 5 százalékra nőhet a munkanélküliek aránya, mert a nemzetközi gazdasági válság miatt várhatóan több vállalat bezár vagy csökkenti alkalmazottainak számát, és lefaragja költségeit.
A nyár elején a vállalkozók még munkaerőhiányra panaszkodtak, az év végére a helyzet megváltozott. Kolozs megyében a leginkább érintett város Bánffyhunyad (Huedin), ahol megszűnt a bútorgyár, és a tejfeldolgozó vállalat is elköltöztette székhelyét.
Más megyebeli városokban sem sokkal jobb a helyzet. Désen (Dej) a papírfeldolgozó vállalat, Tordán (Turda) pedig egy üvegtárgyakat gyártó cég válik meg alkalmazottainak egy részétől. Kolozsvárról egyelőre nem jeleztek jelentős elbocsátásokat. Az Országos Munkaerő-elhelyezési Ügynökség, mint szakhatóság kiküldi munkatársait azokhoz a vállalatokhoz, ahol jelentős létszámcsökkenést jegyeznek, és tájékoztatja az elbocsátás előtt álló alkalmazottakat jogaikról és kötelezettségeikről. Nyilvántartásba veszi őket, és ha mód van rá, átképzési lehetőséget biztosít számukra.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?