Közel háromezer dolgozójától válik meg a Peugeot
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA francia PSA Peugeot-Citroen autóipari cég csütörtökön 2700 állás leépítését jelentette be. A vállalat egyben közölte, hogy ez év negyedik negyedében 17 százalékkal kevesebb, jövőre pedig tíz százalékkal kevesebb autót fog értékesíteni a járműipart sújtó válság miatt.
A Peugeot közleményében az eladásoknak a legnagyobb európai piacokon tapasztalt "viharos gyorsaságú visszaesésével" indokolta döntését, és azt, hogy a kilátások megvitatására december 2-ra rendkívüli értekezletet hívnak össze.
A vállalat októberben már jelezte idei évi bevétele várható csökkenését és bejelentette, hogy a gyártást Európában 30 százalékkal fogja vissza az év utolsó negyedében, hogy az eladatlan autók készletét csökkenthesse.
Az üzemi szintű profitráta az idén 1,3 százalékos körül lesz majd, szemben a korábbi várakozásoknak szereplő 3,5 százalékkal. A múlt hónapban a vállalat már 1000 fős létszámleépítést jelentett be a kínai Vuhanban lévő összeszerelő üzemében, a csökkenő kínai kereslet miatt.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?