kapubanner for mobile

Takarékosabb, előrelátóbb HR-munkát jósolnak 2009-re

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A HR-büdzsék csökkenése ellenére is arra számítanak a brit szakmenedzserek, hogy egyre inkább stratégiai erőforrásként tekintenek majd a munkaerőre a vállalatok 2009-ben.

A Strategic HR Network felmérése szerint tízből hét HR-vezető a terület költségvetésének csökkenésére számít. Szinte ugyanekkora azok aránya is, akik a terület előrelátóbb, stratégai megközelítésének erősödését várják 2009-ben vállalataiknál. A megkérdezettek több mint egyharmada szerint náluk jelenleg a HR inkább taktikai szinten - a hétköznapi problémák eseti orvoslásának céljával - működik, de nem követ egységes stratégiát.

A HR vezetők harmincöt százaléka szerint a legfontosabb aktuális feladat a 2009-es HR-tervek elkészítése. Huszonhat százalékuk szerint a tehetséggondozás, tizenhét százalékuk szerint pedig a leépítések megtervezése a legnagyobb kihívás, ami jelenleg stábjukra vár. A jövő évre várható legfontosabb feladatnak az esetek negyven százalékában a tehetséggondozást tartják, míg egy új HR-stratégia megalkotása a válaszadók egynegyedénél szerepelt az első helyen - írja a HR Magazine brit weboldal.

HUMAN RENT Press
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek