Arab luxusszálloda épül Veszprémben
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatArab befektetőcsoport 300 ágyas luxusszálloda és élményfürdő építését tervezi Veszprémben - mondta Debreczenyi János, a város polgármestere sajtótájékoztatón kedden.
A város vezetője szerint a beruházás konkrét összege még nem tudható, de - miként fogalmazott - sok milliárd forintos fejlesztésről van szó. A polgármester egyelőre nem árulta el azt sem, hogy a felkínált lehetséges helyszínek közül melyiket választották a Szaúd-Arábiából, Dubai-ból érkezett üzletemberek. Debreczenyi János elmondta, hogy a befektetők már jogi és tervezői irodát is választottak, s 2-2,5 éven belül fel akarják építeni a nagy luxushotelt és élményfürdőt. Hozzátette: olyan helyszínt szemeltek ki, ahol további fejlesztési lehetőségekre is mód nyílhat majd.
A város adókedvezményt nem tudott felkínálni a beruházónak, ám szerinte ezt nem is várták el az arab üzletemberek, mert számukra a beruházásnál a gyorsaság a fő tényező. Az idő pénz, az engedélyező magyar hatóságok legyenek gyorsak, hogy mielőbb kezdődhessen az építkezés - idézte a befektetők által mondottakat a polgármester, megjegyezve, hogy Dubai-ban egy több milliárdos beruházásnak egy év alatt fel kell épülnie. Debreczenyi János szerint Veszprém szállodai kapacitása kicsi, mindössze 850 szálláshely van, míg például a finnországi testvérvárosában, Rovaniemiben - amely város valamivel kisebb is Veszprémnél és nincs akkora idegenforgalma sem - négyezer szállodai hely található. A polgármester szerint Veszprémben egyre több a nagy rendezvén, ám a résztvevők a balatoni és más közeli városok szállodáit kénytelenek igénybe venni.
A polgármester közlése szerint a dubai üzletemberek Közép-Európa más országaiban is tájékozódtak a befektetési lehetőségek iránt. Debreczenyi János szerint az arab üzletembereket Veszprém "történelmi bája és hangulata fogta meg", de az is fontos szempont volt, hogy részben a város határában létesül a szentkirályszabadjai polgári repülőtér.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?