Két évre is eltilthatják a hanyag cégvezetőket
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatKét évre eltiltható lesz a vezető tisztségviselői poszttól az, aki a fenyegető fizetésképtelenség ellenére hanyagul jár el, és emiatt csökken a társaság vagyona - írja a Világgazdaság.
A csődtörvényt módosító előterjesztés szerint nagyobb gondosságra szoríthatja a cég éllén állókat az is, hogy az iratok hiányáért nemcsak az ügyvezető, hanem a többségi tulajdonos is felelősségre vonható lesz: meg kell térítenie a felszámolási költségeket.
A leendő szabályokkal mérséklődhet a felszámolások száma, gyorsabban kivonhatók lesznek a gazdasági forgalomból a menthetetlen vállalatok. Filip György, a Felszámolók Országos Egyesületének alelnöke a Világgazdaságnak elmondta: négy évvel ezelőtt 17 500, ez év januárjában már kis híján 22 ezer cég állt felszámolás alatt. Ugyanakkor évente legfeljebb egy-két gazdálkodó szervezet megmentését, reorganizájóját szolgáló csődeljárás indul az országban.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?