MKKSZ: jogellenes elbocsátások a szekszárdi városházán
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJogszerűtlennek tartja a Magyar Köztisztviselők és Közalkalmazottak Szakszervezete (MKKSZ) a szekszárdi önkormányzatnál végrehajtott létszámleépítést, melynek keretében négy szakszervezeti vezetőt is el kívánnak bocsátani - jelentette be az MKKSZ szekszárdi titkára hétfőn Szekszárdon.
Faragó Ágnes elmondta: a munkáltató nem kérte ki a szakszervezet véleményét, amikor 15 köztisztviselő elbocsátásról döntött, ezzel pedig megsértette a Munka Törvénykönyvét. Az egyeztetés elmulasztása miatt kedden kifogással él a szakszervezet a munkáltatónál - jelentette be.
Miután a leépítés az érdekképviselet hat helyi tisztségviselőjéből négyet érint, a szakszervezet taggyűlése január 5-én dönt arról, hozzájárul-e az ő elbocsátásukhoz.
Faragó Ágnes, aki a hatósági iroda vezetőjeként maga is szerepel az elbocsátottak listáján, úgy vélte, hogy a leépítések veszélyeztetik a városháza működését. Példaként azt említette, hogy a két pénzügyi vezető mindegyikét, az anyakönyvi hivatal négy dolgozójából pedig kettőt elküldtek.
Lőrik Erzsébet, az MKKSZ jogi képviselője kiemelte: hozzájárulás hiányában nem bocsáthatók el a szakszervezeti tisztségviselők. A munkáltató azonban bíróságtól kérheti a hozzájárulás pótlását. Az ügyvéd felhívta a figyelmet arra, hogy egy jogellenes lépéssel az önkormányzat nem csak jelentős kártérítést kockáztat, hanem azt is, hogy később - az államháztartási törvény alapján - elesik állami támogatásoktól.
A szekszárdi közgyűlés december 19-én döntött a hivatal szervezeti átalakításáról, amelyre a CCA Pénzügyi Tanácsadó, Menedzser Zrt. készített javaslatot. Horváth István polgármester előterjesztése szerint a CCA Zrt. megállapította, hogy a "polgármesteri hivatal szervezete bonyolult, létszáma terjengős".
A polgármester az MTI-nek úgy nyilatkozott: az önkormányzat nem cselekedett jogellenesen, amikor úgy döntött, hogy a hivatali feladatokat 163 helyett 149 fő el tudja látni. Mint mondta, nem tizenöt, hanem tizennégy köztisztviselőnek szűnik meg a státusza. "A szakszervezetet gyűlésen, a törvény által meghatározott módon tájékoztattuk" - jelentett ki Horváth István, hozzátéve, hogy ezt kérésre írásban is megtették.
Hangoztatta azt is, hogy a szakszervezeti tagok esetében meg kell kérdezni a szakszervezet véleményét, az ő státuszukat még nem szüntették meg. Szavai szerint "az elbocsátottak közül tízen nem szakszervezeti tagok, akik pedig úgy érezték, hogy érintettek lehetnek az elbocsátásban, bementek a szakszervezet vezetőségébe."
A hivatal működésével kapcsolatban Horváth István azt mondta, hogy három anyakönyvvezető marad, akik el tudják látni a feladatot. A pénzügyi vezető és helyettesének státusza pedig azért szűnik meg, mert feladataikat új szervezeti egység, a gazdasági, közoktatási és informatikai igazgatóság veszi át.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?