Átszabták a szakmunkás bérminimumrendszert
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatHabár az idén - 2009. január elsejétől - drámai változások nem történtek az adószabályok területén, kisebb módosulásokról azért beszámolt a Világgazdaság. Ilyen volt például, hogy a minimálbér 71500 forint lett, illetve, hogy a szakmunkások bérét már nem differenciálják gyakorlati idő alapján.
Idén havi 71 500 forintra nőtt a kötelező legkisebb munkabér, vagyis a minimálbér. Ez 3,6 százalékos, 2500 forintos emelést jelent 2008-hoz képest. A szakmunkások bérminimumrendszere is megváltozott. Januártól kezdve már nem differenciálnak a gyakorlati idő alapján. Mindenki egyforma összegben részesül, havonta 87 000 forintban, egészen júliusig, amikor is ez az összeg 87 500 forintra emelkedik. Tavaly a szakmunkás bérminimum legkisebb összege 82 800 forintra, a legmagasabb pedig 86 300 forintra rúgott. A 2009-es ágazati és helyi bértárgyalásokhoz az Országos Érdekegyeztető Tanács munkaadói és szakszervezeti oldala 3-5 százalékos bérajánlást tett a megállapodásban, ehhez igazodó béremelések várhatók. A bértárgyalások kiindulási alapját ez adja.
További változás, hogy a közszférában dolgozók munkabérét befagyasztják az idén, sőt még a 13. havi illetményüket sem fizetik ki. Ez utóbbi a havi bruttó 180 ezer forintot vagy annál kevesebbet keresőkre nem vonatkozik, ők ugyanis 12 hónapra lebontva megkapják az elmaradt összeget. A havi bruttó 180 ezer forint felett keresők fix összegű kompenzációban részesülnek, havi bruttó 15 ezer forint értékben.
Világgazdaság
További változás, hogy a közszférában dolgozók munkabérét befagyasztják az idén, sőt még a 13. havi illetményüket sem fizetik ki. Ez utóbbi a havi bruttó 180 ezer forintot vagy annál kevesebbet keresőkre nem vonatkozik, ők ugyanis 12 hónapra lebontva megkapják az elmaradt összeget. A havi bruttó 180 ezer forint felett keresők fix összegű kompenzációban részesülnek, havi bruttó 15 ezer forint értékben.
Világgazdaság
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?