Távozik a Magyar Telekom Csoport kommunikációs igazgatója
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatJanuár végén távozik a Magyar Telekomtól dr. Simon András, a vállat kommunikációs igazgatója, aki két éven át irányította a legnagyobb hazai távközlési cég kommunikációs tevékenységét. Az igazgatóságot februártól Varga Mihály vezeti - áll a lapunknak eljuttatott közleményben.
Simon András médiakapcsolati igazgatóként csatlakozott a Magyar Telekomhoz, majd 2007 őszétől kommunikációs igazgatóként folytatta pályáját. Ebben az időszakban nyert a vállalat Üzleti Etikai Díjat, két alkalommal első lett a magyar cégek elszámoltathatósági rangsorában (Accountability Rating Hungary) és kétszer érdemelte ki a Legkiemelkedőbb Üzleti Adományozó díjat.
"Dr. Simon András rendkívül sokat tett a Magyar Telekom transzformációs folyamatainak sikeréért, a 'T' márka megerősítéséért, és azért, hogy infokommunikációs vállalatként valóban nyitott kommunikációt folytassunk. Sok sikert kívánok további pályáján!" - mondta Christopher Mattheisen, a Magyar Telekom elnök-vezérigazgatója.
Varga Mihály mérnök-közgazdász a Sony Hungária Kft. marketingvezetői posztjáról 2000-ben igazolt az Ericssonhoz. Megalakulásától, 2001-től 2005-ig vezette a két cég közös vállalatának, a Sony Ericssonnak közép- és kelet-európai marketingtevékenységét. 2006-tól 2008 őszéig a Hewitt Humán Tanácsadó Kft. értékesítési és marketingvezetője volt. Nemzetközi tapasztalatait, vállalati belső kommunikációs ismereteit, illetve a mobilszektor és a szórakoztatóelektronika területéről származó tudását ötvözheti majd eredményesen a Magyar Telekom kommunikációs folyamataiban.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?