Válságkezelő központ alakul
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA hét elején megalakul a Kormányzati Válságmegelőző és Válságkezelő Központ (KVVK) - tudta meg az MTI kormányzati politikusoktól vasárnap.
Első ülését a hét elején tartja a KVVK - értesült az MTI. A testületet Gyurcsány Ferenc miniszterelnök vezeti majd, tagjai az érintett miniszterek: Kiss Péter kancelláriaminiszter, Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter, Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter és Veres János pénzügyminiszter; illetve Tukacs István, a gazdasági válságövezetek kezeléséért felelős kormánybiztos.
A központ a tervek szerint kéthetente ülésezik majd, de szükség esetén gyakrabban is összehívhatják. Feladata lesz a válságkezelésben fontos szabályozási döntések előkészítése, szükség esetén egyedi döntéseket hozhatnak majd, hogy vállalatokat, munkahelyeket óvjanak meg.
A KVVK már eddig is működő kormányzati fórumok információit használva hozza meg döntéseit: a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium például már készített kockázati térképet a gazdasági válsággal kapcsolatos várható problémákról. E mellett a kabinet ülésein rendszeresek a gazdasági válság hatásaival kapcsolatos tájékoztató jellegű előterjesztések.
Tukacs István kormánybiztos vezetésével pedig már működik egy munkacsoport, amely az egyes cégeket érintő problémákat tárja fel és készít megoldási javaslatokat.
A KVVK elindítását még január 16-án, az MSZP elnökségének noszvaji ülése után jelentette be a miniszterelnök, amikor javaslatot tett a január 29-i rendkívüli parlamenti ülés összehívására is.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?