Malév: állami beavatkozást sürget a LESZ
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatElfogadhatatlan, hogy a Malév tulajdonosai halogatják a döntést a cégcsoport jövőjéről, miközben a dolgozók második hónapja nem jutnak idejében a fizetésükhöz - áll a Légiközlekedési Egyesült Szakszervezet közleményében, amely szerint mára kiderült, a privatizáció katasztrofális eredményekhez vezetett - az államnak azért is be kell avatkoznia, hogy a légitársaság megingása ne rántsa magával a többi reptéri céget.
A cégcsoport legutóbbi közgyűlésén nem született határozat sem a tulajdonosi szerkezet átalakításáról, sem a cég válságos helyzetének megoldására - legutóbb március 18-ra halasztották a határozathozatalt. A szakszervezet szerint miközben a tulajdonosok egymással alkudoznak, addig a cég dolgozói és családjaik megélhetése komoly veszélybe került. Ráadásul a Malév tartozásai, akadozó működése és bizonytalan jövője a többi ferihegyi céget is negatívan érinti, bizonytalanná téve a tervezést a repülőtéren.
Az ÁPV-t hibáztatja a LESZ
Az előállt helyzet kapcsán a LESZ szerint felelősség terheli a privatizációt menedzselő Állami Privatizációs és Vagyonkezelő (ÁPV) Zrt.-t, illetve jogutódját a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-t (MNV) is. A magánosítás előzményeire, folyamatára végig rálátása volt az ÁPV ügyvezető igazgatójának, jelenleg az MNV társasági portfolióért felelős vezérigazgató-helyettesének és néhány kollégájának, továbbá azoknak az ÁPV, MNV vezetéséből delegált személyeknek, akik valamilyen tisztséget töltöttek be a MALÉV Zrt. igazgatóságában és felügyelő-bizottságában.
A szakszervezet szerint jogosan teszik fel a dolgozók a kérdést: vajon a privatizációt levezénylő, és az azóta eltelt időszak eseményeit közelről, ám tétlenül figyelő állami alkalmazottak, tisztségviselők időben megkapják fizetésüket "munkájukért"? A szakszervezet álláspontja szerint a privatizációs szerződés sorozatos megsértései nyomán az állami szervezetnek már közbe kellett volna avatkoznia. Az MNV azonban a tulajdonosokhoz hasonlóan az időt húzza: amikor a cég helyzetéről és kilátásairól kérdezték 2008-ban a szakszervezetek, az állami cég késedelmesen, semmitmondó válaszokat adott, ha éppen válaszolt.
Bár a dolgozók körében egyre erősödik a meggyőződés, hogy érdekeiknek csak egy munkabeszüntetéssel szerezhetnek érvényt, a LESZ egyelőre a tárgyalásos megegyezés lehetőségét keresi. A szakszervezet felszólítja az MNV-t, hogy a sorozatos szerződésszegések és munkajogi szabálytalanságok miatt mielőbb álljon el a 2007-es privatizációs szerződéstől védje meg a MALÉV márkanév jóhírét. Az állam ezt a jelen helyzetben jogkövetkezmények nélkül megteheti. A LESZ ugyanakkor nem zárja ki figyelemfelkeltő akciók szervezését a közeljövőben.
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?