kapubanner for mobile

BKV-sztrájk a HÉV kiszervezése miatt

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az úgynevezett kötött pályás szakszervezetek továbbra is fenntartják a sztrájkfenyegetés lehetőségét a HÉV kiszervezése miatt, mivel a BKV-tól megkapott anyagban nincs számítás, hatástanulmány, vagy a dolgozók jövőjét biztosító dokumentum - közölte a Városi Tömegközlekedési Dolgozók Szakszervezeti Szövetségének (VTDSZSZ) elnöke csütörtökön az MTI-vel.

images

Gulyás Attila elmondta, hogy a BKV menedzsmentjének március 10-ig adtak határidőt arra, hogy a szakszervezeteknek megküldjék a HÉV kiszervezése kapcsán az elvi döntéshez szükséges szakmai anyagokat. Ezt kedden megkapták, és az elnök szerint beigazolódott azon állításuk, hogy a BKV semmilyen számítást vagy hatástanulmányt nem készített, mivel az érdekképviselethez ilyen anyagok nem érkeztek.

Ezt alátámasztva idézett Sziebert György, a BKV jogi igazgatójának leveléből, amelyben azt írták: "az üzleti terv elkészítése folyamatban van (...), a modell felépítéséhez rendkívül sok szerteágazó adat, információ szükséges, ebből eredően jelentős időigénnyel jár". Mint mondta: az esetleg kiszervezendő HÉV - amely az elképzelések szerint a BHÉV Zrt. nevet kapná - létrehozásának jogi részleteit kifejtették ugyan, de ebben "semmilyen újdonság nincs", ezek ugyanis a Munka törvénykönyvében is szerepelnek.

Kiricsi Karola, a BKV szóvivője az MTI-t csütörtökön arról tájékoztatta, hogy az üzletág kiszervezéséről még nem született döntés, ugyanakkor az ehhez szükséges előkészítés jelenleg is folyamatban van, a BKV kész az egyeztetésre és a rendelkezésre álló információk átadására.

Hangsúlyozta továbbá, hogy ha a kiszervezés a megfelelő döntési szinteken zöld utat kap, az nem sérti a munkavállalók érdekeit, ugyanis a HÉV-dolgozók változatlan munkaviszonnyal - külön jogi aktus nélkül is - automatikusan kerülnek át az új céghez. Az átalakulás nem sérti a régebbi munkavállalók szerzett jogait sem, a munkaviszonyban töltött idő alapján járó juttatások számításába az új cégben eltöltött időhöz a BKV-nál ledolgozott évek vagy hónapok is hozzáadódnak - közölte. Minden az ütemtervnek megfelelően és törvényesen zajlik - fűzte hozzá.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek