Sok természetbeni juttatás adómentessége szűnhet meg
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatAz adótörvények módosításával két tucat adómentes természetbeni juttatás megadóztatását kezdeményezi a kormány, amely vitát válthat ki az MSZP-ben. Ezzel ugyanis adó alá esne az üdülési csekk mellett például az iskolakezdési támogatás és a ruházati költségtérítés is.
A múlt héten a parlamentnek benyújtott adójavaslat szerint a kormány kezdeményezi, hogy jövő évtől két tucat - most adómentes - természetbeni juttatás legyen adóköteles fele részben.
Miket adóztatnának meg?
E juttatások között nemcsak az üdülési csekk, az internethasználat, a helyi utazási bérlet, étkezési utalvány szerepel, hanem a kabinet ide sorolná egyebek mellett az egészség-, és önkéntes nyugdíjpénztári munkáltatói hozzájárulást, valamint a magán-nyugdíjpénztári tagdíj-kiegészítést. Megadóztatná a kabinet az iskolakezdési támogatást, a ruházati költségtérítést, de a közjogi méltóságok és egyes miniszterek által nyújtott vendéglátást, ajándékot is.
A részben adókötelessé váló juttatások esetében az adómentes rész a juttatás 50 százaléka.
A családi pótlék 2009. szeptember 1-től, az anyasági támogatás a 2010. április 1-je után született gyermekekre vonatkozóan lenne "adóterhet nem viselő járandóság", amely azonban növelné az adóalapot. 2010-től ebbe a kategóriába tartozna a lakásépítési kedvezmény és a fiatalok otthonteremtési támogatása, a lakáscélú munkáltatói támogatás, a szépkorúak jubileumi juttatása, a közhasznú alapítványok juttatása oktatásra, kultúrára, valamint a katonai, rendőri oktatási intézmények hallgatóinak illetménye, juttatása.
A fiatalok otthonteremtési támogatásának, a szocpolnak az összegét 2 év türelmi idő eltelte után - tehát először 2012-ben - 5 évre elosztva kellene az adóalap megállapításakor figyelembe venni. 2010-től a családi kedvezmény kivételével megszűnnek az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmények.
A javaslat szerint kikerülne az adómentes körből, és teljes egészében adóköteles lenne a napidíj, a falusi vendéglátás jövedelme, egyes állami kitüntetésekhez kapcsolódó pénzjutalom, illetve a pedagógusok, közüzemi dolgozók szakkönyvvásárlási költségtérítése, valamint a katonák, rendőrök lakhatási költségtérítése is. Ide tartozna az üzemanyag-megtakarítás is, most ugyanis adómentesen fizethető ki az elszámolási norma és a tényleges költség közötti különbözet.
A kormányzati tervek szerint mintegy nyolcvan juttatás adómentes marad. Például a gázár- és távhő támogatás, a rendszeres szociális segély, a munkaruházat, a lakás-előtakarékosság állami támogatása, a kártérítés, a szociális ellátás, az otthonteremtési támogatás.
Az indoklás szerint az adókedvezmények és adómentes jövedelmek rendszerének átalakítása az előző években megkezdett egyszerűsítő és az adóbázis szélesítésére vonatkozó lépések része.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?