OCÖ: aggályos az Út a munkába program
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatÁllásfoglalással tiltakozik az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) a kormány Út a munkához programjának romák foglalkoztatására vonatkozó egyes részei ellen - döntött a grémium szerdai budapesti közgyűlésén; a testület az ülésen elfogadta tavalyi mérlegbeszámolóját is.
Az OCÖ azért tiltakozik, mert a program előkészítési és végrehajtási tervezete szerint abban nem vonják be a kisebbségi önkormányzatokat. Szintén elfogadhatatlannak tartják, hogy a szociális segélyekben és más támogatási formákban részesülő embereket az Út a munkához programban csak napi 6 órában és 3 hónapos időtartamban foglalkoztatnák. A testület azt követeli, hogy napi 8 órában és 12 hónapig foglalkoztassák őket. Kolompár Orbán, az OCÖ elnöke felszólította a kormányt, a szociális és munkaügyi minisztert, a polgármestereket és a munkaügyi központok vezetőit, hogy a foglalkoztatási programokba a lehető legnagyobb számban vonják be a romákat. A közgyűlés - 44 igen, 1 nem és 1 tartózkodás mellett elfogadott - állásfoglalása szerint ugyanis a kormány programja jelenlegi formájában nem alkalmas a romák munkához juttatásához.
Az OCÖ közgyűlése kétharmados többséggel elfogadta a mérlegbeszámolót, amely szerint a szervezet kötelezettséggel terhelt pénzmaradvánnyal és minimális megtakarítással zárta a tavalyi évet. A pénzügyi ellenőrző bizottság megállapította, hogy a szervezet közgyűlési felhatalmazás szerint, szigorú pénzügyi fegyelemmel gazdálkodott. A szervezet Dohány utcai székházában tartott közgyűlésén az 53 tagú testületből 46-an jelentek meg. Az ellenzéki, lungo dromos frakció tagjai is megszavazták a napirendi pontokat, valamint a határozatokat, és a Roma Polgárjogi Mozgalom tagjai - akik korábban felmondták a Kolompár Orbánnal kötött választási szövetséget - szintén részt vettek az ülésen. A várakozásokkal ellentétben nem került szóba az elnök elmozdításának, lemondtatásának kísérlete.
Az OCÖ elnöke felszólította képviselőtársait, hogy tartózkodjanak a szélsőséges csoportokkal vagy azok képviselőivel való találkozóktól, közös megnyilvánulásoktól, ellenkező esetben ő és a testület elhatárolódását fogja kifejezni. Példaként említette, hogy egyik Heves megyei képviselő a Magyar Gárda és a Jobbik, majd a Magyar Hírlap melletti szolidaritási tüntetésen is megjelent és felszólalt. Véleménye szerint a napilap romaellenes kirohanásaival uszít a cigányság ellen, és ezt nem támogathatja egyetlen képviselő sem. Kolompár Orbán tájékoztatta a képviselőket arról, hogy csütörtökön adják le hitelesítésre az Országos Választási Bizottságnál azt az aláírásgyűjtő ívet, amelyről az országos kisebbségi önkormányzatok első kongresszusa döntött. Ötvenezer aláírást szeretnének összegyűjteni, hogy az Országgyűlés azonnal vegye napirendre a gyűlöletbeszéd elleni törvény módosítását, tartós foglalkozatási és önálló szakképzési alap létrehozásának kérdését, valamint a helyi önkormányzatokban a kedvezményes kisebbségi mandátum visszaállítását. A kezdeményezést a közgyűlés egyhangúlag támogatta.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?