kapubanner for mobile

Nő a VIP-állástalanok száma Kijevben

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Ukrajnában a munkanélküliség elérte a vezetői pozícióban lévőket is, a kijevi foglalkoztatási központban nyilvántartott állástalanok közel egyharmada korábbi felső- és középvezető.

Az ukrán főváros munkaügyi központjának adatai szerint az idei év első három hónapjában sok, állásából elbocsátott magas beosztású vezető vétette magát nyilvántartásba munkanélküliként. Az álláskeresők között van a munkaügyi miniszterhelyettes, az egészségügyi miniszter első helyettese, a vállalkozásügyi állami bizottság helyettes elnöke, az államelnöki hivatal, a nemzetbiztonsági szolgálat, a parlamenti apparátus, az állami vezetőket védő szolgálat számos szakembere - írta szerdán a kijevi Szegodnya című napilap online kiadása.

A cikk szerint a nép szolgái” azért kerültek utcára, mert a kormány nemrég létszámleépítésbe kezdett a vezetői munkakörökben, megszüntetve ezzel számos miniszterhelyettesi, elnöki tanácsadói és parlamenti hivatalnoki állást. A kijevi foglalkoztatási központban nyilvántartott 12,5 ezer munkanélküli 30 százaléka korábban felső- és középvezetői pozíciót töltött be, illetve igazgatói, főosztályvezetői és osztályvezetői székből volt kénytelenek felállni – olvasható a lapban. Az egykori VIP-személyek a szokásos munkanélküli segélyt kapják, amely nem haladhatja meg a január-februári kijevi átlagbér összegét, a 2793 hrivnyát (kb. 87 ezer Ft). Egy volt miniszterhelyettes számára ez nem pénz, ráadásul - így a cikk - ha huzamosabb ideig nem találnak számára a képzettségének és korábbi beosztásának megfelelő állást, akkor a segélyért közmunkát kell végeznie.

A munkaügyi hivatal állítása szerint az egykori felsővezetők az egyszerű munkanélküliekkel együtt vesznek részt saját kerületük környezetének rendezésében: utcát söpörnek, fát ültetnek, kerítést festenek. Mivel a korábbihoz hasonló zsíros állást a mai viszonyok között csak keveseknek sikerül találniuk, sok egykori magas beosztású hivatalnok osztályvezetői munkakört is hajlandó elvállalni előző fizetésének a töredékéért.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek