kapubanner for mobile

Támogatják Bajnai intézkedéseit a munkaadók

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Míg a szakszervezetek vezetői hétfőn élesen bírálták Bajnai Gordon tervezett gazdasági intézkedéseit, a munkaadók támogatják az új miniszterelnök válságkezelő lépéseit.

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) szerint a Bajnai Gordon kormányfő által vasárnap bejelentett gazdasági intézkedések a gazdaság növekedési pályára állításához szükséges lépések. Hasonlóképpen vélekedett hétfőn kiadott közleményében a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) is, mivel a szervezet szerint a jelenlegi helyzetben a gazdaság stabilizálása érdekében elkerülhetetlenek a társadalmi feszültség fokozódásával is együtt járó kiadáscsökkentő lépések.

A BKIK támogatja a tervezett adóátcsoportosításokat, és a jövedéki adó, valamint az áfa emelését, ugyanakkor az utóbbiak növelését csak egy átmeneti időszakra tartja elfogadhatónak. A kamara támogatja a kormány azon kezdeményezéseit is, amelyek következtében 2010-ben megszűnne a tételes egészségügyi hozzájárulás, és csökkennének a munkáltatói járulékok. A kamara fontosnak tartaná emellett a nyugdíjrendszer átalakítását, valamint az oktatás, az egészségügy és az államigazgatás reformját.

Az MGYOSZ szintén egyetért a munkáltatói járulékok csökkentésével, illetve az adórendszer egyszerűsítését, a közszféra hatékonyabbá tételét, a nyugdíjrendszer fenntarthatóságát erősítő és a célzottabb szociális rendszer kialakítását szolgáló lépésekkel.

Az MGYOSZ a jelenlegi kormányprogramban szereplő intézkedéseken túl az élőmunkára rakódó terhek, és az állami újraelosztás további mérséklését is szükségesnek tartja. Korábbi javaslatainak megfelelően támogatja a kedvezményes áfakulcs bevezetését, de fontosnak tartja az ide sorolt termékek és szolgáltatások körének (például turizmus) kiterjesztését az érintett ágazatok javaslatainak figyelembe vételével.

Az MGYOSZ szerint szintén kulcsfontosságú a gazdaság szereplői számára mielőbbi likviditás biztosítása részben a kereskedelmi, részben állami tulajdonú bankok révén. A szövetség a gazdaságélénkítés érdekében azt javasolja, hogy az EU-források a jelenleginél lényegesen nagyobb hányadát juttassák el a vállalkozásokhoz.

A bankok nyitottak minden javaslatra, ami a jelenlegi gondokat enyhítheti - mondta hétfőn Müller János, a Magyar Bankszövetség vezető tanácsadója a kormányfő vasárnapi bejelentésére reagálva. A tanácsadó emlékeztetett: a bankok kezdettől támogatták azt a rendelkezést, amely állami készfizető kezességvállalás mellett kétéves türelmi időt adna azoknak a lakáshiteleseknek, akik a válság miatt munkanélkülivé váltak.

A lakáskölcsönökre vállalt állami kezességről szóló törvényt március 2-án fogadta el a parlament, de csak az Európai Bizottság jóváhagyását követő 15. napon lép hatályba. Bajnai Gordon bejelentése szerint a kormány meg akarja gyorsítani a szabályozás európai uniós jóváhagyását.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek