Előny a botoxszal feljavított külső álláskereséskor?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMunkájukat veszett középkorú amerikai családanyák abban bíznak, hogy - az átmenetileg - trükkösen elsimított ráncok javíthatják esélyeiket a szűkülő munkaerőpiacon.
Így gondolja például Colleen Delsack is, a 47 esztendős egyedülálló anya, aki a minap szintén beállt a sorba egy virginiai klinikán, ahol ingyenes Botox-kezelést ajánlottak a munkanélküli nőknek. "A kor hátrány - jelentette ki Delsack, aki már 18 hónapja nem tud elhelyezkedni, s közben jelzáloggal terhelt otthonát is lefoglalták. - Óriási a verseny, és nekünk az egyetemről kikerült gyerekekkel kell versengenünk, akiknek jóval kevesebbet kell fizetni".
Féltucatnyi injekció a szem környékére és a homlok köré szépen kisimítja a kisebb szarkalábakat. A beavatkozás 300-500 dollárt kóstál, az ingyenes ajánlat tehát nagy kihívás, igaz, a kezelés hatása maximum hat hónapig tart.
A negyvenes éveiben járó washingtoni Benita Jenkins, akit februárban bocsátottak el, szintén azt gondolja, hogy a Botoxszal feljavított külseje előnyére válhat az álláskereséskor. Korábban is járt hasonló kezelésekre, de munkanélküliként már nem engedhette meg magának. Az állásinterjúkon azt tapasztalta, hogy a kor és a fizetési feltételek ellene dolgoznak. Ha másra nem is jó, legalább egy kis sanszot akart adni magának. "Az ember jobb színben tűnik fel, ha jól néz ki" - fogalmazott.
A fiatalságmániás amerikai társadalomban nem csoda, ha a Delsackhoz és Jenkinshez hasonló nők aggódnak a koruk miatt. Az amerikai Egyenlő Alkalmazási Lehetőségek Bizottságához a tavaly szeptembert megelőző 12 hónapban közel 25 ezer panasz futott be korral kapcsolatos megkülönböztetés miatt. Ez majdnem 30 százalékos növekedés a megelőző időszakhoz képest.
Mint a bizottság szóvivője elmondta, a jelenségnek számos oka van, de összefüggésbe hozható a gazdasági visszaeséssel is, hiszen nehezebb gazdasági periódusokban mindig megugrik a panaszok száma.
Laura Baker állásközvetítő szerint végül is mindegy, hogy az ember botoxhoz vagy máshoz folyamodik, a lényeg, hogy amikor amúgy is gödörben van, valahogy összeszedje magát.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?