HR-büdzsé megvágására készülnek a cégek
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA PricewaterhouseCoopers (PwC) kutatásából az derült ki, hogy bár eltérően ítélik meg kilátásaikat ez egyes országokban működő cégek, mindenhol az emberi erőforrásokra költhető büdzsé csökkentésére készülnek - írja a Financial Mirror alapján a Média Age - HR Press.
A 13 országban működő összesen 700 cég megkérdezésével készült kutatás eredményeit a cég Lisszabonban tartott konferenciáján ismertették. A vállalatok 28 százaléka arra számít, hogy még az idén további leépítésekre kerül sor.
Míg egyes országokban a munkaadók ellenállnak a rövidtávú nyomásnak, és igyekeznek elkerülni az elbocsátásokat és a költségcsökkentést, addig más államokban ehhez nincs mozgástér. Például Oroszországban, ahol a kőolaj ára kritikus a talpra állás szempontjából, a munkaadók 46 százaléka számol leépítésekkel. Svédországban és Írországban is borúlátóak - 52, illetve 40 százalék tartja elkerülhetetlennek a kényszerintézkedéseket. Ugyanakkor kedvezőek a svájci, török, belga, lengyel, cseh és német dolgozók kilátásai. Ezekben az országokban az átlagnál több cég tervez ugyanis létszámbővítést.
Érdekes módon, ahol a családi és kisvállalkozások megőrizték jelentőségüket, mint például Olaszországban és Törökországban, ott a cégek az átlagosnál optimistábbak a munkavállalói létszámot illető várakozásaikban.
Az Egyesült Államokban, ahol az év elején végeztek hasonló felmérést, még pesszimistább eredmények születtek. A 300 vizsgálatba vont vállalat 42 százaléka nyilatkozott úgy, hogy leépítésre számít. 40 százalék a cégen belüli képzések és a fejlesztések visszafogásával kalkulált, és csaknem felük, 47 százalék a HR-költések lefaragására készült.
Média Age - HR Press

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?