Így javítható a munkahelyi csapatszellem
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat"Válság van, de ez nem érinti a cégünket." Néhány hónappal ezelőtt még ilyen és ehhez hasonló kijelentések hangoztak el cégvezetők szájából. Mára már sok helyen beigazolódott: a válság hatásait ők sem tudják kikerülni. Az üzleti eredményeket nagyban befolyásolja a munkahelyi hangulat, a csapatszellem. Hogyan tud pozitív energiákat mozgósítani egy vezető?
Hitelesség megőrzése
A túlzott optimizmusnak is megvan azonban a hátulütője. Amikor nagy a bizonytalanság, a munkatársaknak szükségük van fogódzókra, olyan pontokra, amiben bízhatnak. Az a vezető, aki felhőtlen optimizmussal nyilatkozik, majd két héttel később leépít, gyorsan elveszíti hitelességét. Ezek után könnyen a cég legfőbb humán tőkéje, a kulcsemberek is távoznak a cégtől. Igaz, ők már önszántukból, hanem a cég megszűnésétől való félelmükben. Elképzelhető, hogy nem váltanak iparágat, hanem a konkurenciánál folytatják. Valamennyire csorba esett annak a vezetőnek a hitelességén is, aki fél éve még sziklaszilárdan állította, hogy a válság nem érinti a céget, aztán drasztikus létszámcsökkentést volt kénytelen végrehajtani.
Nem csupán az első számú vezető viselkedése mintaadó, hanem a középső szinteké is. Ha azt látják az alsó szinten dolgozók, hogy a középvezetők is menekülnének a süllyedő hajóról -például a munkahelyről állásinterjúra járnak -, az gyorsan elindíthat pánikreakciót a szervezetben.
Nagy megterhelést jelent egy cégnek, ha a vezető leépítéseket jelent be. Bármennyire is fájdalmas, tanácsos egyszerre az egészet végrehajtani. Ha több szakaszban zajlik nem átlátható szempontok alapján, az fokozza a bizonytalanságot, blokkolja a munkát, rontja a csapaton belüli hangulatot.
Közelebb engedni a dolgozókat
Vannak cégek, amelyek vezetése nehezebb piaci helyzetben közelebb engedi a vezetőkhöz a dolgozókat akár rendszeres közös reggelik, akár munka utáni kötetlen beszélgetések keretében. Bátorítás, a lehetőségek felvázolása, új stratégiák alkotása a vezető feladata, a kiútkeresésbe pedig be lehet vonni a többi kollégát is. "Hatékony lehet ebben a helyzetben a szokásosnál több meeting tartása: ezeken a rendhagyó, megszokottól eltérő értekezleteken összegyűlhetnek a kollégák válságkezelő együttgondolkodásra, ahol megoszthatják főnökükkel a témával kapcsolatos ötleteiket. Ezektől a lehetőségektől a dolgozók is szabadabbnak érzik majd magukat és hatékonyabbak, kreatívabbak lesznek , és mindez csak jól jön a vállalatnak a válságból való kilábaláshoz" - mondja a szervezetpszichológus. A szakember hozzátette: az újszerű dolgozói ötletbörze kapcsán a vezetőnek nem árt félretenni az előítéleteit, hiszen minden változóban van, a gondolkodásunkat is át kell keretezni.
Igaz azonban az is, hogy bizonyos helyzetekben nincs idő minden döntés átbeszélésére, azonnal kell cselekedni.
Hagyományos csapatépítő tréningek: válságban más kell
A csapatszellemet fejleszteni kívánó vezetőknek a helyzet kezeléséhez az egyébként szokványos eszköztáron is változtatniuk kell. Amíg máskor előszeretettel folyamodtak a csapatépítő hatású rendezvények szervezéséhez, valamint a szimulációs tréningekhez, most erre nincs forrás. Nem is kell művi helyzeteket létrehozni, ugyanis a próbák adódhatnak a valós nehézségekből is. "Számos csapatépítő tréning alapoz a mesterségesen keltett stresszre. Ezek válság idején egyáltalán nem szükségesek. Ilyenkor az együtt dolgozóknak nem stresszes sziklamászásra, akadályversenyekre és hasonló feladatokra, sokkal inkább biztatásra, bátorításra, vezetői figyelemre és az összefogás támogatására van szükségük. Ezeket épp egy, az aktuális helyzetet flottul kezelő vezetőtől kell megkapniuk"- tette hozzá. Fontos szerep hárul a vezetőre a csapatán belüli feszültségek kezelésében. A nöüvekvő stressz ugyanis kiválthat konfliktusokat, bűnbakképzést a munkatársakból, amelynek bölcs kezelése a vezető feladata.
Mi a legfontosabb a dolgozónak a munkahelyen? (az állítást első helyen megjelölők aránya)
Forrás: Hewitt Legjobb Munkahely Felmérés 2009
Takács Gabriella
monster.hu
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?