kapubanner for mobile

Drasztikus létszámcsökkentésre készül a GE Hungary?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

A General Electric Hungary a cégnél működő szakszervezetek információja szerint az eddig zártkörű részvénytársaságként működő céget kft.-vé alakítaná át, és ezzel párhuzamosan drasztikus mértékű létszám- és a termeléscsökkentés következik. A társasági forma változásának hírét a GE megerősítette.

A Nagykanizsai Fényforrásgyár Demokratikus Szakszervezetének elnöke, Hederics István az MTI-nek elmondta: a szakszervezetek úgy tudják, hogy a cégvezetés a zrt.-t a jövőben korlátolt felelősségű társaságként működteti, és arról is értesültek, hogy a GE jelentősen csökkentené a magyarországi termelést, ezzel együtt a foglalkoztatottak számát is.

Hederics István hozzátette, hogy a tervezett lépések miatt a szakszervezetek levélben fordultak a vezetéshez, és tárgyalásokat kezdeményeztek annak érdekében, hogy minél több munkahelyet sikerüljön megtartani, az elbocsátandó dolgozók pedig a legméltányosabb körülmények között tudjanak távozni.

Kalocsai Kinga, a General Electric (GE) magyarországi fényforrás üzletágának kommunikációs igazgatója az MTI-nek kifejtette: a gazdasági helyzet és a jogi szabályozás is változik, amelynek hatását egyelőre nem látják előre. Ismert már, hogy az európai uniós szabályozás értelmében szeptemberben megszűnik a 80 wattosnál nagyobb teljesítményű izzólámpák árusítása, majd fokozatosan valamennyi hagyományos típust kivonják a forgalomból. Ezzel együtt az energiatakarékos izzók vásárlása bővülhet, de hogy azon belül milyen fajtáké, azt majd a vásárlók döntik el.

Hozzátette, hogy nincs szó a termelés visszafogásáról, de nyilván a megrendeléseknek megfelelően készülnek a termékeik. A kommunikációs vezető úgy fogalmazott: jelenleg aggodalom a szakszervezetek részéről, hogy esetleg több ezer magyarországi munkahely forog veszélyben. Az érdekvédőkkel hivatalos és informális csatornákon folyamatos az egyeztetés - fűzte hozzá. Arra a kérdésre, hogy változik-e a cég működési formája, Kalocsai Kinga megerősítette, hogy valóban egyszerűsítik a cég ügyviteli formáját, amit a cég működési és döntéshozatali folyamatainak felgyorsításával magyarázott.

Indoklása szerint a GE Magyarországon igen szerteágazó tevékenységi körrel rendelkezik a gyártástól, a kereskedelmi és szolgáltató tevékenységen át a nemzetközi pénzügyi befektetésekig. Jelentős lépésként értékelte, hogy a gazdasági társaság egyszerűbb cégformát választ, így a jövőben a GE Hungary kft.-ként működik. Úgy fogalmazott, hogy ez a lépés nincs összefüggésben a foglalkoztatással, az átalakulás során a cég tevékenységi köre nem változik.

A GE márciusi, a négynapos munkahétre történő átállással kapcsolatban adott tájékoztatása szerint a társaság Magyarországon különböző üzletágaiban összesen 14.500 munkavállalót foglalkoztat. Ezen belül a Consumer & Industrial budapesti regionális központjában, nyolc gyárában (a két budapesti mellett, Vác, Ózd, Hajdúböszörmény, Zalaegerszeg, Nagykanizsa, Kisvárda) és európai technológiai központjában 9500 dolgozót alkalmaz.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek