Eddig 24 ezer munkahelyet tudtak megőrizni
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Szociális és Munkaügyi Minisztérium (SZMM) által februárban indított "Munkahelyek megőrzéséért" elnevezésű központi munkaerő-piaci program augusztus elejéig több mint 24 ezer álláshely megőrzésére nyújtott lehetőséget - derül ki a programban közreműködő Állami Foglalkoztatási Szolgálat (ÁFSZ) honlapján található legfrissebb összesítésből.
A program keretében támogatható tevékenységek a munkahelymegőrző bértámogatás, a részmunkaidős foglalkoztatás (képzés lehetséges igénybevételével), a leépített munkavállalók újra elhelyezése bértámogatással, valamint az elbocsátással fenyegetett munkavállalók elhelyezését szolgáló munkaerő-piaci szolgáltatások. Forrása a Munkaerő-piaci Alap foglalkoztatási alap részéből válságkezelésre elkülönített 10 milliárd forint.
Az összesítés szerint 2009. augusztus 3-ig a regionális munkaügyi központok és munkáltatók összesen 1617 munkaerő-piaci programot nyújtottak be. A pályázók főként munkahelymegőrző bértámogatáshoz, kisebb mértékben csökkentett idejű foglalkoztatáshoz, illetve az újraelhelyezkedést segítő bérköltséghez igényeltek támogatást.
A szociális és munkaügyi miniszter döntésével 703 munkáltatói igényt támogatott. A nyertes pályázatokra megítélt támogatás összege 7,8 milliárd forint, a munkahely-megtartásban érintett létszám 24.766, amely a pályázó munkáltatók átlagos statisztikai állományi létszámának 55,6 százaléka. Az adatok szerint 2009. július 31-ig a regionális munkaügyi központok 383 pályázóval kötöttek szerződést, 5,1 milliárd forint értékben.
A munkáltatók tevékenységi körüket tekintve döntően a feldolgozóipar, kereskedelem, gépjárműjavítás, építőipar, szakmai, tudományos műszaki tevékenység, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás, szállítás, raktározás ágazatba tartoznak.
"A munkahelyek megőrzéséért" program a regionális munkaügyi központok kezelésében áll. A részvételt a programban a regionális munkaügyi központ kezdeményezi úgy, hogy az átmeneti gazdasági visszaesés következtében létszám-leépítési szándékról tájékoztatást nyújtó, illetve a csoportos létszám-leépítési szándékot bejelentő munkaadóval felveszi a kapcsolatot, és tájékoztatást nyújt a programba kerülés lehetőségéről. Együttműködési szándék esetén a munkaügyi központ a munkaadóval közösen munkaerő-piaci programot dolgoz ki, amelyet a Foglalkoztatási és Szociális Hivatal véleményez. A hivatal támogatásra javasolhatja a pályázatot, a végső döntést a szociális és munkaügyi miniszter hozza meg.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?