Válságban is beruház az Audi
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA válság ellenére az Audi nagyszabású beruházásokat tervez németországi telephelyein.
A társaság vezérigazgatója az Automobilwoche című szaklapnak elmondta, hogy idén és jövőre 1,9 milliárd eurót fordítanak az ingolstadti és a neckarsulmi üzem fejlesztésére. A cégnél az idén azt is tervbe vették, hogy 400 fővel bővítik a mérnökök létszámát.
A válság ellenére az Audinál alig csökkent a dolgozói állomány: idén szeptember végén 58 354-en dolgoztak a cégnél, egy évvel korábban 58 574-en.
Az Audi magyarországi érdekeltsége, az Audi Hungária Motor Kft. gyártja az Audi-konszern csaknem egész motorválasztékát. A világon kizárólag az Audi Hungaria szereli össze az Audi TT sportautókat, itt készülnek a TT Roadsterek, valamint az Audi A3 Cabriolék is a Győr és Ingolstadt közötti kooperációs gyártás keretében.
Néhány napja a Daimlernél is azt közölték, hogy 600 millió eurós beruházással fejlesztik a rastatti üzemet, ahol 1992 óta gyártanak Mercedes-Benz A- és B-osztályú kocsikat, évente 250 ezret.
A Daimler közleménye szerint ez része annak a 3 milliárd eurós fejlesztési programnak, amellyel összes németországi üzemüket korszerűsítik az idén és a jövő évben.
A Daimler a múlt héten kezdte meg, 800 millió eurós költséggel, évi 100 ezer autós kapacitásra tervezett új üzemének építését Kecskeméten. Ott következő generációs A- és B-osztályú kocsik készülnek majd 2011-től.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?