Személyzeti tanácsadók a bölcsészek elhelyezkedési esélyeiről
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatSzakemberek szerint a bölcsészek a munkaerőpiac "mostohagyermekei". Bölcsész frissdiplomásként ugyanis nagyobb kitartás és kreativitás kell ahhoz, hogy megtalálják a helyünket a céges világban. Vajon milyen munkakörben lehet humán diplomával elhelyezkedni?
A bölcsész diploma sok mindenre jó és egyben semmire sem - hangzik az ellentmondásnak tűnő megállapítás, aminek azonban van valóságalapja. A bölcsészakon végzők ugyanis a gazdasági életben bevethető szaktudást nem sajátítanak el, viszont az egyetemen megszerzett kompetenciájuk értékes lehet a cégek számára. Kelemen Orsolya, a Karrier Hungária Kft. személyzeti tanácsadója úgy látja, a bölcsész diploma előnye, hogy többféle irányba el lehet indulni, ami tudatos tervezést igényel.
"A tanulmányok kezdetétől érdemes azon gondolkodni, milyen területen szeretnének majd elhelyezkedni és ennek megfelelően megtenni a szükséges lépéseket. Tény, hogy széles látásmód, jó kommunikációs készség jellemzi a bölcsészeket, de az egyetem egyáltalán nem készíti fel őket az álláskeresésre. Tudományos területen általában kevés az álláslehetőség, a versenyszférás elindulásról pedig a legtöbb pályakezdőnek legtöbbször fogalma sincsen" - mondta a tanácsadó.
Kinek jobbak az esélyei? Előnyben van az, aki magas szinten beszél angolul vagy németül és emellett még egy ritkábban használt nyelvet is megtanult. A Magyarországra települt multik üzleti szolgáltató központjai ugyanis rendszeresen vadásszák az ilyen nyelvtudással rendelkező fiatalokat. Ezeknél a cégeknél úgy tartják: nem a diploma típusa, hanem a nyelvtudás, a megfelelő attitűd és a személyiség a legfontosabb. A szükséges gazdasági háttértudás elsajátítható a munkába állás előtti tréningeken - ráadásul a multik többségénél további karrierutak is megnyílhatnak a fiatalok előtt.
Megjegyzendő: a nyelvszakosság ténye nem feltétlenül jelent versenyelőnyt, a fejvadászok és a céges HR-esek a valós nyelvtudást nézik. Ez egyébként egy állásinterjún néhány perc alatt kideríthető. "Előfordult már, hogy csalódnom kellett az interjú során nyelvszakos bölcsészben. Manapság sokan tanulnak külföldön a legkülönfélébb egyetemeken, így ők esetenként jobb nyelvtudásra tehetnek szert, mint a nyelvszakos bölcsészek" - mondja Kelemen Orsolya.
Mit tehet, aki nem kiváló idegen nyelvekben? Kovács András, a személyzeti tanácsadással foglalkozó Grafton Recruitment ágazatvezetője szerint magyar-történelem szakos végzettséggel már nehezebb az elhelyezkedés. "Olyan pozíciókat ajánlanék, ahol fontos a kommunikáció és az emberekkel való foglalkozás" - mondja.
A bölcsészek számára szóba jöhető pozíció lehet a már említett call centeres munka, a HR, a telefonos értékesítés, a területi képviselői státusz, a kommunikáció, a PR, a vállalati képzés - például e-learning - területén megjelenő pozíciók, a tolmácsolás, a vezető melletti személyi asszisztensi munkakör, a pályázati tanácsadás.
PR és marketing területen azonban nagy a tülekedés különösen gazdasági válság idején. A Graftonnál két nap alatt 300 pályázatot kaptak egy pályakezdők számára is nyitott PR-es pozícióra - fogalmazott Kovács András. Ilyen versenyhelyzetben csak a legprofibb pályázóknak van esélye.
Két nyelv magas szintű ismerete - ebből az egyik kevésbé beszélt legyen
Jó kommunikációs és előadói képesség
Nagy teherbírás
Rugalmasság
Gyors tanulási képesség és hajlandóság
Tolmács
Fordító
PR-asszisztens
Honlapszerkesztő (tartalmilag)
Újságíró
Pályázási tanácsadó
Ingatlantanácsadó (OKJ-s végzettséggel kiegészítve)
Személyzeti tanácsadó (fejvadász)
Értékesítő (megfelelő személyiség esetén)
Call centeres
Személyi asszisztens
Dorofejev Tamara
Monster.hu
"A tanulmányok kezdetétől érdemes azon gondolkodni, milyen területen szeretnének majd elhelyezkedni és ennek megfelelően megtenni a szükséges lépéseket. Tény, hogy széles látásmód, jó kommunikációs készség jellemzi a bölcsészeket, de az egyetem egyáltalán nem készíti fel őket az álláskeresésre. Tudományos területen általában kevés az álláslehetőség, a versenyszférás elindulásról pedig a legtöbb pályakezdőnek legtöbbször fogalma sincsen" - mondta a tanácsadó.
Idegen nyelv: legalább kettő
Kinek jobbak az esélyei? Előnyben van az, aki magas szinten beszél angolul vagy németül és emellett még egy ritkábban használt nyelvet is megtanult. A Magyarországra települt multik üzleti szolgáltató központjai ugyanis rendszeresen vadásszák az ilyen nyelvtudással rendelkező fiatalokat. Ezeknél a cégeknél úgy tartják: nem a diploma típusa, hanem a nyelvtudás, a megfelelő attitűd és a személyiség a legfontosabb. A szükséges gazdasági háttértudás elsajátítható a munkába állás előtti tréningeken - ráadásul a multik többségénél további karrierutak is megnyílhatnak a fiatalok előtt.
Megjegyzendő: a nyelvszakosság ténye nem feltétlenül jelent versenyelőnyt, a fejvadászok és a céges HR-esek a valós nyelvtudást nézik. Ez egyébként egy állásinterjún néhány perc alatt kideríthető. "Előfordult már, hogy csalódnom kellett az interjú során nyelvszakos bölcsészben. Manapság sokan tanulnak külföldön a legkülönfélébb egyetemeken, így ők esetenként jobb nyelvtudásra tehetnek szert, mint a nyelvszakos bölcsészek" - mondja Kelemen Orsolya.
Mit tehet, aki nem kiváló idegen nyelvekben? Kovács András, a személyzeti tanácsadással foglalkozó Grafton Recruitment ágazatvezetője szerint magyar-történelem szakos végzettséggel már nehezebb az elhelyezkedés. "Olyan pozíciókat ajánlanék, ahol fontos a kommunikáció és az emberekkel való foglalkozás" - mondja.
Egy pozícióra 300 pályázat
A bölcsészek számára szóba jöhető pozíció lehet a már említett call centeres munka, a HR, a telefonos értékesítés, a területi képviselői státusz, a kommunikáció, a PR, a vállalati képzés - például e-learning - területén megjelenő pozíciók, a tolmácsolás, a vezető melletti személyi asszisztensi munkakör, a pályázati tanácsadás.
PR és marketing területen azonban nagy a tülekedés különösen gazdasági válság idején. A Graftonnál két nap alatt 300 pályázatot kaptak egy pályakezdők számára is nyitott PR-es pozícióra - fogalmazott Kovács András. Ilyen versenyhelyzetben csak a legprofibb pályázóknak van esélye.
Bölcsészek adui (lehetnek)
Szóba jöhető munkakörök:
Dorofejev Tamara
Monster.hu
- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?