Egy évig lopott munkahelyéről egy férfi
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMilliós nagyságrendű kárt okozott munkáltatójának egy angyalföldi férfi, aki majdnem egy éven át rendszeresen lopott munkahelyéről lámpagyártáshoz szükséges elektronikai eszközöket és tárgyakat; a férfit pénteken fogták el - közölte a rendőrség vasárnap az MTI-vel.
A 34 éves férfi 2009 áprilisa óta rendszeresen tulajdonított el különböző, lámpagyártáshoz szükséges elektronikai eszközöket és tárgyakat multinacionális munkáltatója újpesti telephelyéről, majd azokat az interneten keresztül próbálta eladni - olvasható a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) tájékoztatójában.
Az újpesti rendőrök a gyanúsított lakásán házkutatást tartottak, amelynek során rengeteg korábban ellopott tárgyat foglaltak le: volt köztük néhány ezer forintot érő és több százezer forint értékű is. A férfit nagyobb értékre elkövetett lopás bűntette elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki, a terhére rótt bűncselekmény elkövetését nem tagadta, és beismerő vallomást tett.
Vallomásában előadta, hogy anyagi helyzete az utóbbi években megromlott, nehéz körülmények között élt. A munkahelyéről ellopott tárgyak esetleges eladásából akarta adósságait rendezni. A gyanúsítottat a rendőrök őrizetbe vették, és kezdeményezik előzetes letartóztatását - közölte a BRFK.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?