kapubanner for mobile

Háromezer tehetséget karolnak fel

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

"Az Arany János Tehetséggondozó Programban tavaly óta azon tehetséges és rászoruló gyermekek is részt vehetnek, akik a jogszabály értelmében nem minősülnek hátrányos helyzetűnek" - hangsúlyozta Hiller István oktatási és kulturális miniszter a program 10 éves jubileumi ünnepségén pénteken.

Hiller István a hátrányos helyzetű tanulókat segítő program jubileumi ünnepségén kiemelte, hogy a program nem szorul változtatásra, de kell és lehet csiszolni.

Az Arany János Tehetséggondozó Programot 2000-ben indította el a Kormány 13 középiskola és 352 tanuló részvételével. Ez a szám a következő években megvalósult felmenő rendszerű bevezetés, továbbá a beiskolázás egész országra történt kiterjesztése közben a 2009/2010. tanévre 3000 tanulóra, 23 középiskolára és 17 önálló igazgatású kollégiumra nőtt. Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves és Veszprém megyében 2-2 városban, a többi megyében egy városban működik a program, míg Budapesten egy AJTP-s középiskola van. A programban minden diák kollégista is.

Az AJTP célja a hátrányos helyzetben lévő, jó képességű tanulók számára lehetőséget teremteni arra, hogy egy előkészítő gimnáziumi év keretében pótolják különböző hiányosságaikat, a jó alapok reményében kezdhessék meg gimnáziumi, majd felsőoktatási tanulmányaikat.

Edupress
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek