Felgyorsítja a toborzást a Mercedes Kecskeméten
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatA Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. felgyorsítja a technikai hátterű szakemberek toborzását. A cég eddig több mint hetven magyar dolgozót vett fel különböző területekre - adja hírül az MTI alapján a Napi Gazdaság.
A Mercedes-Benz Manufacturing Hungary (MBMH) Kft. információs rendezvényt tartott tanároknak, képző intézményeknek, munkaközvetítő cégeknek Kecskeméten azzal a céllal, hogy bemutassák a keresett technikai hátterű szakmákat, valamint a gazdasági társaság saját képzőintézményének működését.
Sztipichné Kozári Edina PR vezető elmondta: tavaly megteremtették a magyar dolgozók felvételének és képzésének alapjait. Azok a szakemberek, akiket az idén vesznek fel, fontos funkciót töltenek majd be a gyártásban részt vevő dolgozók képzésében és irányításában. Az MBMH dolgozóit a magyarországi alapképzés után a német gyárakban, valamint a kecskeméti képzőközpontban készítik fel a későbbi feladatokra.
A gyár összesen 2500 új munkahelyet teremt.
MTI/Napi Gazdaság

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?