kapubanner for mobile

Kiket keres a Mercedes?

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Az egyik legnagyobb autópari beruházás Magyarországon, ami 2500 munkahelyet teremt. A Mercedes-Benz kecskeméti gyárába már tavaly elkezdték a toborzást, ám még csak 70 fő kapott munkaszerződést. Kiket keresnek és milyen kompetenciákkal? Válaszok első kézből, a cég HR-menedzserétől.

A tervezett 2500 főből eddig körülbelül hetvenen írták alá a szerződést a céggel - mondta el Schmiedt László, a Mercedes-Benz Manufacturing Hungary Kft. HR menedzsere. "A vállalat többek között logisztika, minőségmenedzsment, műszaki üzemfenntartás és karbantartás, gyártás, informatika, emberi erőforrások, beszerzés valamint pénzügy és kontrolling területekre keres szakembereket. Több ezren jelentkeztek már eddig.


Háromszáz főt vesznek fel idén



2010-ben mintegy 300 főt szeretnének felvenni. "Idén diplomásokat és technikusi végzettségűeket keresünk, a gyakorlat nem alapfeltétel. Olyan emberekre van szükségünk, akik tanulni akarnak. Ez nagyon fontos, hiszen akiket most alkalmazunk, ők lesznek a kulcspozícióban lévő kiemelt szakemberek, és ők adják át az ismereteket a többi munkatársaknak. Szakmunkások felvételét inkább a 2011-es évre tervezzük" - mondta Schmiedt László. "Jelenleg gépészmérnöki, villamosmérnöki, közlekedésmérnöki, minőségbiztosítási mérnöki, vegyészmérnöki informatikai és egyéb mérnöki diplomával valamint pénzügyi, közgazdász és természetesen műszaki technikusi végzettséggel rendelkezők jelentkezését is várjuk."


Az elhivatottság a legfontosabb



A HR menedzser a kiválasztási szempontokról elmondta, a végzettség belépőkártya egy beszélgetéshez, ezután a szakmai gyakorlatra koncentrálnak, a legfontosabb szempont pedig az elhivatottság. A nyelvtudás pedig azért fontos, hogy a nemzetközi viszonylatban gördülékenyen menjen a munka.

A munkavállalókkal szembeni főbb elvárások nem sokban térnek el az álláshirdetésekben leggyakrabban megfogalmazott tulajdonságoktól, a különbség csak az elvárt nyelvtudásban van. "Legyen a pályázó motivált, megbízható, elkötelezett, magabiztos, önálló munkavégzésre képes, aki jó kommunikációs és problémamegoldó képességgel, logikus gondolkodásmóddal rendelkezik. Legyen nyitott a folyamatos tanulásra, képzésre és hosszú távra tervezzen. Akiket jelenleg keresünk, azoknál általában a középfokú, kommunikációképes német nyelvismeret az elvárás" - sorolja a HR menedzser. A meghirdetett állásokkal kapcsolatban bővebb információkat a cég honlapján lehet találni.

Dorofejev Tamara,
Monster.hu
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek