Törvény védi a jogsértő munkaadókat?
Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokatMódosították a rendezett munkaügyi kapcsolatokról szóló törvényt: kesztyűs kézzel bánnak a jövőben azokkal a munkáltatókkal, akik ugyan "szürkén alkalmazzák" a dolgozóikat, viszont fizetik utánuk a járulékokat.
A bejelentés nélküli foglalkoztatás már nem abszolút módon, hanem csak akkor eredményezi a rendezett munkaügyi kapcsolatok megsértését és emiatt az állami támogatásokból való automatikus kizárást , ha a járulékfizetési kötelezettségnek sem tesz eleget a munkaadó áll a törvénymódosításban. Többek között például enyhébb elbírálásban részesülnek azok a cégek, amelyek alkalmi munkavállalói könyvvel foglalkoztattak embereket, és elmulasztották a bejelentési kötelezettségüket, a közteherjegyet viszont megvásárolták, beragasztották.
A jövőben a jogsértő munkáltatók megbüntetésekor figyelembe kell venni a foglalkoztatásához fűződő érdeket is. Ez azt jelenti, hogy egyes vétségek miatt mostantól nem kerülnek fel az APEH és a munkaügyi felügyelet honlapjára a hatósági nyilvántartásába, azaz a feketelistájukra a törvényt kijátszó cégek. Így nem zárják ki őket eleve az állami támogatások pályázataiból. A törvény a válsággal magyarázza az enyhébb elbírálást, a munkáltató állami támogatásból történő kizárása ugyanis a munkáltató felszámolásához és így a munkahelyek megszűnéséhez is vezethet olvashatjuk a módosítás szövegében.
Még nem tudják, ki mentesül
Azoknak a munkáltatóknak a nyilvánosságra hozott adatait, amelyeket a hatóság már nyilvántartásba vett, most viszont már megúsznák a feketelistára kerülést, a törvénymódosítás hatályba lépésekor törlik mind az APEH, mind az OMMF rendszeréből.
Az fn.hu-nak még nem sikerült kiderítenie, hogy pontosan mik lesznek azok a szabálysértések, amelyek más elbírálás alá kerülnek a jövőben. Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség (OMMF) sajtóreferense, Gedeon András az fn.hu-nak elmondta, hogy mivel egy kihirdetés előtt álló törvénymódosításról van szó, és ebben az OMMF hatásköre szempontjából még értelmezést, egyeztetést igénylő pontok is vannak. A módosításokkal kapcsolatban egyelőre nem tudunk állást foglalni, tájékoztatást adni. A törvény végleges formájában, közlönyben történő kihirdetését követően már érdemi választ adunk jelezte.
Miért kell a "feketelista"?
Az OMMF által vezetett hatósági nyilvántartás a felügyelőség honlapján látható. Ennek az célja, hogy a rendezett munkaügyi kapcsolatoknak és a közbeszerzési eljárásoknak való megfelelést ellenőrizhessék a pályázatokat elbíráló, támogatást nyújtó szervezetek. A lista tartalmazza azoknak a foglalkoztatóknak az adatait, amelyeknél a munkaügyi ellenőrzés során a hatóság jogerős és végrehajtható határozata, illetve a határozat bírósági felülvizsgálata esetén jogerős bírósági határozat jogsértést állapított meg.
Legalizálják a feketemunkát?
A Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége közleményben tiltakozott a törvénymódosítás ellen. A képviselők a szinte egyhangú döntést úgy hozták meg, hogy figyelmen kívül hagyták az országos érdekegyeztetésről rendelkező törvényt, a több mint húsz éve közösen kialakított érdekegyeztetési gyakorlatot és a demokrácia alapelveit írják az fn.hu-nak küldött levelükben.
Pataky Péter, az MSZOSZ elnöke az fn.hu-nak elmondta: teljesen véletlenül találták meg a Parlament honlapján a módosítás elfogadott szövegét, és az Országos Érdekegyeztető Tanács (OÉT) véleményének kikérése nélkül szavazták meg. Hozzátette azt is, hogy mivel nem a kormány amely részt vesz az OÉT munkájában , hanem a foglalkoztatási bizottság terjesztette elő, így tudták megkerülni a munkavállalók képviselőit.
Az elfogadott módosítás látszólag ésszerű tette hozzá az elnök, hiszen valóban a munkahelyek megőrzése, az enyhébb büntetés a célja, ám fércműre sikerült. A végrehajthatósága is kétséges, hiszen még azt sem tudjuk, hogyan fognak ellenőrizni a munkaügyi felügyelők. Tovább erősítik azt a folyamatot, amely lehetőséget ad a törvényeket és szabályokat sértő munkáltatóknak a szankciók elkerülésére. Pataky szerint a törvénymódosítás egy munkáltatói lobbi eredménye.
Az MSZOSZ elnöke elmesélte, hogy amikor kitalálták a rendezett munkaügyi kapcsolatok elvét, teljesen mást jelentett. Azt tervezték, hogy azokat a munkaadókat, ahol valóban rendezettek a viszonyok, előnyben részesítsék a közbeszerzések, pályázatok során egyfajta pozitív diszkriminációval honorálták volna a törvénytisztelő tevékenységüket.
Két évig él
A törvénymódosítás a kihirdetésétől azaz a Magyar Közlönyben megjelenésétől számított tizenötödik napon lép hatályba, és 2012. április 1-jéig él. Ennek az oka az, hogy az alkalmi munkavállalói könyv idén április 1-jén megszűnik. A támogatás elbírálásakor pedig az azt megelőző két évet kell vizsgálni, hogy ebben az időintervallumban szabálytalankodott-e a munkaadó. Ha igen, és hatósági nyilvántartásba került emiatt, akkor ez az állami támogatásból való kizárást eredményezi.

- 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.
Részletek
Jegyek
- 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.
Részletek
Jegyek

Az ördög Pradát visel: mit tanulhat a HR a popkultúra legtoxikusabb főnökétől?