kapubanner for mobile

Ma tartják demonstrációjukat az adóigazgatási dolgozók

Itt állíthatja be, hogy a Google kereső elöl hozza a HR Portálos találatokat

Tiltakozó demonstrációt tartanak az adóhatóságnál és a vámigazgatásban dolgozók ma délelőtt Budapesten, a Pénzügyminisztérium előtt.

A demonstrációval arra akarják felhívni a figyelmet, hogy az APEH-nál és a VPOP-nél dolgozók keresete tavaly átlagosan 25-35 százalékkal csökkent, ami jóval meghaladja a közigazgatásban bekövetkezett 8-10 százalékos csökkenést. Ennek oka az, hogy az adórevizorok és pénzügyőrök 2009-ben nemcsak 13. havi bérüket veszítették el, hanem mozgóbérüknek is csak egy részét - két havit - kapták meg.

A teljes, 4,5 havi jutalomhoz akkor juthattak volna hozzá, ha túlteljesítik a költségvetés bevételi előirányzatait, erre azonban az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Dolgozók Szakszervezete (ADOSZT) szerint a gazdasági válság miatt nem volt esély. Az adóigazgatásban dolgozók attól tartanak, hogy az idén hasonló helyzet állhat elő, mivel az ingatlanok vagyonadó alól való kivonása miatt a büdzsé bevételi oldalán 50 milliárd forintos lyuk keletkezett.

Az ADOSZT valamint a Vám- és Pénzügyőrség Független Szakszervezete (VPFSZ) azt szeretné elérni, hogy a mintegy 22 ezer adóigazgatási dolgozó az elmaradt juttatások kompenzációjaként legalább egyhavi illetményt kapjon, ami összesen mintegy 5 milliárd forintba kerülne.

Az adóhivatali dolgozók romló kereseti viszonyai miatt növekvő frusztáltság az ADOSZT szerint növeli a korrupciós veszélyt. A két szakszervezet nemrég levélben figyelmeztette a miniszterelnököt arra, hogy a dolgozók által elszenvedett anyagi és erkölcsi veszteség már súlyosan veszélyezteti az állami bevételek teljesülését is.

A tiltakozó összejövetelre több ezer résztvevőt várnak. A rendszerváltást követően most kerül sor a magyar köztisztviselők első önálló demonstrációjára.
  • 2026.06.15Stratégiai emberi erőforrás szaktanácsadó szakirányú továbbképzés A képzés valós szervezeti helyzeteken, gyakorló HR-vezetők tapasztalatán és emberközpontú stratégiai szemléleten keresztül ad azonnal alkalmazható tudást.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11BCM - Üzletmenet-folytonosság menedzsment képzés Az intenzív, workshop jellegű program célja, hogy a résztvevők képessé váljanak egy ISO 22301:2019 alapú üzletmenet-folytonossági irányítási rendszer (BCMS) tervezésére, bevezetésére és fenntartására.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.11Kockázatmenedzsment képzés A kockázatmenedzsment rendszer működésének és elemeinek áttekintése az ISO 9001 szabvánnyal összhangban. A központi kockázatirányítás rendszerének áttekintése, amely egységesen összefogja és integrálja a különböző jellegű szakterületi kockázatok kezelését.info button Részletek ticket button Jegyek
  • 2026.09.23Élménnyel eredmény? Earlybird jegyek június 30-ig! Élménnyel eredmény! Országos kutatás és gyakorlati iránymutatás HR és L&D szakembereknek a Tréning Kerekasztal konferencián.info button Részletek ticket button Jegyek